Sport

2013.12.13. 14:40

Sopronban az Alba Fehérvár

Az Európa Kupa után ismét a bajnokságban lép pályára az Alba Fehérvár NB I-es férfi kosárlabdacsapata, szombaton 18 órától a mumus Sopron otthonában. Amennyiben elkészülnek a papírjai, az új center, Timkó Norbert is pályára léphet.

Matók János

Kezdjük a pénteki jó hírrel: a bajnoki címvédő Alba Fehérvár együttesénél folytatja pályafutását a 212 centi magas center, Timkó Norbert. Az MKB-Euroleasing Vasas és a Regal FC Barcelona csapataiban felnövő, spanyol junior bajnok, 4 utánpótlás EB-t is megjárt és még mindig csak 21 éves játékos a Vasas és az Alba közti együttműködés keretében került Carlos Frade csapatába. Norbi az elmúlt másfél szezonban a hazai másodosztály meghatározó játékosává nőtte ki magát, idén 9 mérkőzésen 13,7 pontja mellett 9,1 lepattanót, és 1,1 blokkot átlagolt. A Vasas vezetői pénteken küldték Fehérvárra Timkó általuk aláírt kölcsönszerződését, amely erre a szezonra, 2014. nyaráig érvényes. Amennyiben teljesítményével meggyőzi Carlos Fradét, akkor további egy évig az Alba Fehérvár játékosa marad. A fiatal center akár Sopronban is pályára léphet már szombaton, amennyiben az átigazolását addig sikerül elintézni. Ha már Sopron, kőkemény összecsapás vár az Albára, amely csapat a pécsi mumus után egy másikhoz látogat. Ám Pécsett sikerült megtörni az átkot, így miért ne törtnne így ezúttal is.

Arról Horváth Orsolya, az Alba technikai vezetője tájékoztatott köszönhetően az archívumának , hogy a fehérvári csapat legutóbb 2004 februárjában, a bajnokság alapszakaszában tudott Sopronban győzni 79-70-re, az akkori Ászok ellen. Ebből adódik, hogy van mit törleszteniük Juhos Leventééknek. Apropó Juhos, a szerdai Európa Kupa meccsen nem játszott, miután a jobb bokája egy kisebb méretű buci alakját vette fel. Jövő szerdán, Ankarában már pályára lép, de a remények szerint talán már Sopronban is bevethető állapotban lesz. Miként a szintén sérüléssel bajlódó Supola Zoltán, és Szanati Mátyás is. Nem lesz egyszerű, de a szerdán látott Alba újra legyőzheti a Sopront.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!