Sport

2010.01.22. 03:29

Sikerrel úszták meg az évet

Székesfehérvár - Úszócsapataink értékelőjében ezúttal a másik székesfehérvári egyesület, a Hullám 91 UVE szereplését vizsgáljuk meg, Sárdi Ákos szakvezető segítségével.

Silye Sándor

Úgy vélem, kielégítően jó eredmények születtek. Mindkét szakág esetében szereztünk bajnoki címet, és sok pontszerző (részben dobogós) helyezést is a magunkénak mondhatunk. Mindig lehetne jobb a meglévő eredményeknél, de most mégis elégedett vagyok. Különösen azért, mert versenyzőink közül nagyon sokan - összesen húszan - értek el a bajnokságokon kiemelkedően jó teljesítményt. Ebből a húszból Szalay Viktória és Kócz Enikő teljesített a legjobban. Viktória a medencés szakágban, Enikő a hosszútávúszásban szerzett 2-2 bajnoki aranyat. Mellettük medencés bajnok lett korosztályában Gubics Máté és Vidóczy Zalán, utóbbi a hosszútávúszásban lett bajnok. Pontszerzőink nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy sikeresnek nevezhetjük a mögöttünk hagyott 365 napot. Az idősebbek közül Menyhárt Attila, a fiatalabb korosztályból pedig Sebestyén Dalma, Mezősi Roxána, Miklós Sára, Sárdi Levente, Varró Levente, Balogh Nikolett jeleskedett. Bár bajnoki eredményessége még elmaradt a többiekétől, de rendkívül biztatóan versenyzett Szujó Péter is. Ami az idei esztendőt illeti: az eredményességgel kapcsolatos elvárások egyszerűek, a fiataloktól még jobb és több eredményre számítok, az idősebbektől pedig további kemény munkára és kitartásra, ami feltétele az eddigi jó eredmények megtartásának. Mindenki számára követendő példának állítom Menyhárt Attilát, aki másodéves egyetemistaként éppen az elmúlt évben érte el pályafutása legjobb eredményeit. Nagyon bízom benne, hogy példája magával ragadja a fiatalokat, hiszen bebizonyította, nincs akadálya annak, hogy valaki felnőttként, tanulás melett, vidéken is eredményesen folytassa a versenyzést. Ami a nagyon fontos létet illeti: az egyesület egészének működésével kapcsolatban abban bízom, hogy a minket is súlyosan és érzékenyen érintő nehézségek dacára is tudunk tovább működni, fejlődni. Nagyon remélem, hogy munkánkat pozitívan értékelik mindazok, akik ismerik azt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!