Foci

2019.08.09. 20:58

Sikerre éhesen: jönnek a második forduló mérkőzései az NB III-ban

Az NB III 2. fordulója előtt állnak megyénk csapatai, melyek közül hárman hazai pályán, míg ketten idegenben gyarapíthatják vagy szerezhetik meg első pontjaikat.

Káldor András

Sós (fehér) a stabil védekezés mellett a kontrákban bízik

Fotó: PFLA

Közép csoport

2019. augusztus 11., 17.00

Iváncsa KSE (4.)–Monor (9.)

Az Iváncsa KSE immár rutinos csapatnak számít a harmadik vonalban, harmadik szezonját kezdte az együttes a Közép csoportban, míg ellenfelük tavaly még az NB II-ben vitézkedett, ám ott az utolsó helyen zárt. A vendéglátók remekül indították a bajnokságot, Dunaújvárosból vitték haza mindhárom pontot. Ehhez hasonló folytatást várnak az iváncsai szurkolók a gárdától a vasárnapi összecsapás alkalmával is.

Kelen SC (8.)–Dunaújváros PASE (12.)

A hazai együttes a Budapest I. osztályú bajnokság megnyerése után az osztályozón a nagy múltú BKV Előre ellen az első meccsen 1-1-et játszott, majd a visszavágón nagyszerű hajrával, a 94. percben szerzett góllal kiharcolta az NB III-as tagságot. Ez már azért is nagy szó volt a klub életében, mivel más néven (Kelenvölgyi SC) az 1949/50 évben szerepeltek utoljára az osztályban. Az első fordulóban Dabason egy pontot szereztek (1-1), a DPASE pedig, mint jeleztük, otthonában szenvedett vereséget az Iváncsától.

Nyugat csoport

2019. augusztus 11., 11.00

MOL Fehérvár FC (12.)–Greenplan Balatonlelle SE (15.)

A MOL Fehérvár FC az előző fordulóban gól nélküli döntetlent ért el a Sport utcában a BKV Előre ellen, így mindenképpen jobban kezdte a bajnokságot, mint tavaly (Érd 1-2). Tímár Krisztián tanítványai számára egy győzelem aranyat érne a Somogy megyei I. osztályt megnyerő és az osztályozón a Hévíz SK ellen a feljutó Balatonlelle csapatával szemben. A vendégeknek még szokniuk kell az NB III légkörét, a múlt héten hazai pályán szenvedtek 3-0-as vereséget a Pápai Perutz FC-től.

Sós (fehér) a stabil védekezés mellett a kontrákban bízik
Fotó: PFLA

Puskás Akadémia FC II (6.)–III. Ker TVE (7.)

Az előző kiírásban mindkét találkozón megosztoztak a pontokon a felek, így mindenképpen kiélezett csatára van kilátás a vasárnapi matinén. Az 1. fordulóban mindkét csapat egy-egy pontot gyűjtött, a PAFC II a Bicskei TC vendégeként játszott 2-2-t, a Kerület a Komárom VSE-vel 1-1-gyel zárt.

2019. augusztus 11., 17.00

Hévíz SK (16.)–Bicskei TC (5.)

A Zala és a Fejér megyei I. osztályú bajnokságok aranyérmeseinek csatája pikánsnak ígérkezik, a hazaiak mindenesetre Érden nagy veréssel indítottak (0-7), ezek alapján lehet keresnivalója a bicskei alakulatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában