Sport

2006.09.23. 02:29

Rangadó, rangadó hátán

Székesfehérvár (mj) - A Dunaferr elleni sikeres mérkőzés után, ma egy újabb rangadó vár a fehérvári női kézilabdacsapatra: a címvédő otthonában lép pályára.

Mórocz Zsolt

Legutóbb, vasárnap sikerült megtörni a régi átkot: a Cornexi-Alcoa-HSB Holding végre bajnoki mérkőzésen is legyőzte a Dunaferr NK együttesét. A sors szeszélye folytán , a rangadót egy újabb rangadó jellegű összecsapás követi: ma délután a bajnoki címvédő Győr otthonában lép pályára a fehérvári csapat.

- Az igaz, hogy idegenben, a bajnok ellen kell pályára lépnünk, de egy hét állt a rendelkezésünkre, hogy felkészüljünk a mérkőzésre - kezdte mondandóját Szabó Edina, a Cornexi-Alcoa vezetőedzője. - Kielemeztük a Győr játékát, erre több videofelvétel állt a rendelkezésünkre. Nagyon nehéz összecsapás vár a csapatunkra, hiszen Radulovics leigazolásával tovább erősödött a Rába-parti együttes. Arról már nem is beszélve, hogy Görbicz Anitával együtt, egyedül is képesek eldönteni a mérkőzések sor-sát. A találkozón döntő tényező lesz, hogy milyen hatásfokkal védekezünk, s azokból miként sikerülnek majd a leindításaink, illetve milyen gyorsan tudunk a saját kapunk elé visszazárni. Sportszerű, de kemény mérkőzésre számítok, hiszen mindkét csapat szeretné megszerezni a két pontot. Akkor lehetünk mi is optimisták a mérkőzés során, amennyiben nem szakadunk le jelentősen a Győrtől. A várható pokoli nézőtéri hangulattól nem tartok, az csak feldobhatja a játékosokat, a pályán zajló eseményeket az nem befolyásolhatja, hiszen nem a nézők dobják a gólokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!