Sport

2010.08.26. 02:29

Ralitúra-ob szombaton és vasárnap Ózdon - Bedő Imre optimista

Székesfehérvár - Az utolsó előtti fordulót rendezik szombaton és vasárnap Ózdon, a ralitúra országos bajnokságban. A fehérvári pilóta, Bedő Imre optimistán várja a rajtot.

Matók János

- Eddig balszerencsés volt számunkra a szezon, hiszen háromszor is kiestünk különböző technikai problémák miatt. Ez volt az oka annak, hogy a következő két, murvás futamon már el sem indultunk. Inkább két ralisprint-versenyt választottunk, így a nagyvelegit és legutóbb a vigántpetendit. Úgy gondolom, hogy jó úton haladunk, hiszen ez utóbbi futamon magabiztosan szereztük meg a győzelmet, ráadásul nem is kellett száz százalékon autóznunk. Ez az oka annak, hogy most optimistán várom az ózdi versenyt. Remélem, hogy a technika ördöge ezúttal nem hátráltat. Szeretnénk jól szerepelni, hiszen az is motivál, hogy Sátán mentem már abszolút legjobb időt - mondta bizakodva Bedő Imre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!