Sport

2017.04.27. 17:20

Puskás-Suzuki Kupa: idén tizedszer valósul meg az álom

Budapest - Idén pünkösdkor, június 1-5-én rendezik meg a felcsúti Pancho Arénában az U17-es nemzetközi labdarúgótornát, a 10. Puskás-Suzuki Kupát.

Szupkai Gábor

Puskás Ferencről szóló rövidfilmmel indult a jubileumi 10. Puskás-Suzuki Kupa sajtótájékoztatója, majd Mészáros Lőrinc, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke örömét fejezte ki, hogy ismét sikerült két újabb nagy múltú és jó játékerőt képviselő ellenfelet a kupára csábítani.

- Az idei tornánk nívósabb lesz, mint a korábbiak, és nagyon bízom benne, hogy az elkövetkezendő években Európa legjobbja lesz. Bár talán már most is az - mondta büszkén az elnök.

Ami talán nem is túlzás, hiszen a részvevő csapatok névsora igencsak veretes. A tornán hagyományosan ismét részt vesz Puskás Ferenc három egykori klubja, a Budapest Honvéd, a Real Madrid és a Panathinaikosz, továbbá házigazda jogán a Puskás Akadémia. Mellettük ezúttal a Bayern München és a Sporting Lisboa a másik két meghívott csapat.

A következő tíz évre szóló szándéknyilatkozatot írja alá Mészáros Lőrinc (jobbra) és Urbán László
Fotó: Kricskovics Antal

A torna szponzorát Urbán László, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese képviselte

- Eddig is nagyon sokat tettünk azért, hogy ez a most már tényleg nagy hagyománnyal rendelkező torna az egyik legrangosabb hazai labdarúgó-eseménnyé váljon, de bízunk benne, hogy a tizedik kupa a színvonalat illetően újabb lépcsőfokot jelent felfelé - mondta Urbán László.

Szőllősi György, a Külgazdasági és Külügyminisztérium képviseletében a magyar futball és a Puskás-ügyek nagyköveteként egy megvalósult álomként jellemezte a Puskás-Suzuki Kupa történetét, majd viccként megjegyezte, maximum annyi panaszt lehet emelni a tornával kapcsolatban, hogy túl sokszor nyert a Honvéd, bár Szalai László most már a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia munkáját segíti, így remélhetőleg ez változni fog.

Merthogy a torna rekordere a Honvéd, amely hat alkalommal jutott döntőbe, és ötször nyerte el a trófeát. A kispestiek tavaly tizenegyesekkel győztek a felcsútiak ellen.

A hazaiak minden mérkőzésüket a Pancho Arénában játsszák.

A sorsolásról itt olvashat

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!