foci

2020.02.19. 22:08

Pontkényszerben a Csákvár

Ha bajnoki címre ácsingózik, akkor mindenképpen létfontosságú lesz pontokat szereznie a labdarúgó NB II.-ben szereplő Aqvital FC Csákvárnak, s ebben egyetért a gárda vezetőedzője, Visinka Ede is.

Korondy Tamás

Sokba kerülhet ez a 3 ajándék pont a Csákvárnak Fotó: AFC Csákvár

A csákvári sportéletben valószínűleg nem fogják ünnepnappá nyilvánítani február 16-át – a másodosztályú együttes ugyanis egy csúfos, 3-0-s vereségbe szaladt bele vasárnap, a kiesés elől menekülő Szombathelyi Haladás együttesének vendégeként.

– Elsősorban nem is a vereség miatt bosszankodtam – kezdett bele Visinka Ede. – A második félidőben látottak különösen fájdalmasan hatottak rám, már csak azért is, mert nemcsak, hogy nem kezdtünk rosszul, hanem kimondottan jól futballoztunk az első negyedórában, a hazaiak ki sem tudtak jönni a saját térfelükről.

Sokba kerülhet ez a 3 ajándék pont a Csákvárnak Fotó: AFC Csákvár

Nem tudtunk elegendő nyomást rájuk helyezni, így kapott gól nélkül átvészelték támadásainkat, és ettől kezdve egyre magabiztosabbak lettek. A kapunkra ugyan egy ideig nem jelentettek veszélyt, s nem volt benne a játékban, hogy hátrányba kerülünk. Az első félidő hosszabbításában azonban kaptunk egy buta, elkerülhető szabadrúgásgólt, ami mindent megváltoztatott. A szünet után az egyenlítés érdekében kinyíltunk, s tíz perc alatt ismét gólt kaptunk, ráadásul kettőt is.

A vezetőedző hozzátette: az fájt talán a legjobban neki, hogy néhányan lélekben fel is adták a mérkőzést a tetemes hátrány miatt, ezért mindegy, kivel játszanak legközelebb, csak és kizárólag a győzelem feledtetheti el a csapat szombathelyi teljesítményét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában