Mi lesz a focinkkal?

2019.07.31. 18:33

Perkátán több korosztályt visszaléptettek

Egy hajszállal maradtak le a bajnoki címről a Fejér megyei másod­osztályú labdarúgó-bajnokság déli csoportjában, a játékosok mégis sorra hagyták el a klubot nyáron. A megfogyatkozott keret miatt Perkátán úgy döntöttek, idén nem indítanak felnőtt együttest.

Nagy Péter

A Vajta (fehér) és a Perkáta sem jutott fel a megye egybe Fotó: FMH

„Nem vállalta az osztályozót”, „mégsem indul”, „nem maradt játékosuk”, „nem kapott licencet” – ilyen, és ehhez hasonló szalagcímekkel találkozhattunk az elmúlt időkben. TAO-­támogatás ide vagy oda, bizony egyre több futballklub működése kerül veszélybe manapság. Ez alól az alacsonyabb osztályokban szereplő egyesületek sem kivételek, de ne is lepődjünk meg ezen, hiszen a több százezer forintos fizetésért érkező, profi múlttal rendelkező labdarúgóknak sokan beígérik a „csillagos eget” is.

Perkátán maradandót szerettek volna alkotni, a vezetők talán túlságosan is nagy fába vágták a fejszéjüket, amikor a megyei első osztályt célozták meg. Megtehették, hiszen a 19. fordulót követően már 5 pontos előnnyel vezették a Déli csoportot. Az idő előrehaladtával aztán egyre többet botlott a „Peru”, a 27. játéknapon pedig már ki-ki meccs várt rájuk idegenben, az őket üldöző Vajta ellen. A rangadót végül a hazaiak nyerték 4-1-re, akik aztán meg sem álltak a bajnoki címig. Más kérdés, a vajtaiak nem kaptak licencet az osztályváltásra, így az ősszel ismét a megye kettőben kezdik meg szereplésüket.

A perkátaiak viszont ott sem, ugyanis az MLSZ Fejér Megyei Igazgatóságának tájékoztatása szerint kedden kevéssel 11 óra után egy e-mail­ben tájékoztatták őket arról, hogy a Perkáta SE az U16-os, az U19-es, illetve a felnőtt csapatot is visszalépteti a 2019/20-as kiírás küzdelmei­től. A szövetség embereinek így újra kellett sorsolni az immáron 14 együttesre olvadó pontvadászatot.

A döntés hátteréről lapunknak Erdős Károly szakosztályvezető nyilatkozott.

 

A Vajta (fehér) és a Perkáta sem jutott fel a megye egybe Fotó: FMH

– Nagyon sajnálom, ami történt, de ebben az esetben nem volt sok választásunk – mondta. – Már a tavaszi szezonunk is egy kínlódás volt, miután négy utánpótláskorú játékosunk Iváncsára igazolt. Ezeket a fiatalokat nem tudtuk pótolni helyben, ezért a Bács-Kiskun megyei III. osztályban szereplő Soltról érkezett hozzánk három futballista, hogy a felnőtteken kívül az U19-es alakulatunk is végig tudja játszani az évadot. Többen mindkét helyen – az egyben és az ifiben is – pályára léptek. A vezetőedzőnk, Kerekes Béla még az idény vége előtt felállt, a lakóhelyéhez közel, Solton kapott munkát. Később derült csak ki, hogy vele tart hét labdarúgónk is. Ezt követően maradtunk tizenegyen, amivel a felnőttek és az U19-esek versenyeztetését is meg kellett volna oldani.

Özsah Ufuk és Takak Tayfun személyében török származású „idegenlégiósok” is akadtak a Perkáta keretében. Adódik a kérdés, ezek a játékosok társadalmi munkában, csak saját maguk szórakoztatására futballoztak?

– Amíg voltak befektetők, támogatók, addig pár tízezres nagyságú összeggel tudtuk honorálni a játékosokat, később saját zsebből pótoltuk, amit csak lehetett. A nagy ígéretek eltűntek, a bajnokság végére aztán elfogyott a pénz. Ennek ellenére idén is nekivágtunk volna a megye kettőnek, de elszipkázták a tehetségeinket. Kezdődtek volna az edzések, de a gyerekek eltűntek. Sokszor az MLSZ Adatbankjából tudtuk meg, ha valaki eligazolt, senkinek nem volt annyi vér a pucájában, hogy szemtől szembe közölje velünk a távozási szándékát. A jövő nem néz ki túl fényesen számunkra, de a Bozsik-programot mindenképpen folytatjuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában