Már csak a masni hiányzott

2018.12.23. 18:33

Parádés győzelemmel ajándékozta meg szurkolóit a Fehérvár AV–19

Egy hazai, hosszabbításban elért győzelem, és egy súlyos idegenbeli vereség után várhatta az idei harmadik Innsbruck elleni összecsapását a Fehérvár AV–19 jégkorong csapata.

Dévai Nándor Csaba

Nyolcszor ünnepelhettek a fehérvári hokisok az Innsbruck ketrecének közelében

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Villámgyorsan és nem akármilyen módon köszönte meg a bizalmat a karácsonyi készülődés közepette kilátogató szurkolóknak a Fehérvár AV–19, olyan első harmadot varázsoltak a jégre, amiről még sokáig fognak beszélni. Kevesebb mint négy percet követően már 2-0-t mutatott az eredményjelző, miután elsőként Sarauer lőtt a kapuba egy eladott korong után, majd Kuralt pókhálózta ki a bal felsőt. Nagyot tévedett, aki azt hitte, hogy ezzel vége, az első dudaszó előtt hét perccel ismét gyorsan, egymás után érkezett két hazai találat. Előbb Erdély lövése csúszott át Swette lába alatt, majd Hári János terelte be a kapuba a pakkot, 4-0 – ez volt a Volán 100. gólja az idei szezonban.

Nyolcszor ünnepelhettek a fehérvári hokisok az Innsbruck ketrecének közelében
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A vendégek kezdőkapusának ennyi elég is volt a pénteki meccsből, de a helyére beálló Gracnart is igen hamar felavatták a hazaiak: két perccel a vége előtt Phillips lövése talált utat a bal felsőbe, 5-0. Varázslatos első harmad után fordultak tehát a csapatok a második játékrészre, amiből már nem hiányoztak a Carruth-védések sem: öt perc elteltével olyan bravúrt mutatott be ajtó-ablak helyzetnél a Fehérvár kapusa, amire egy NHL-összefoglalóban is csettintenének. A játék összképét tekintve jobbak voltak ebben a húsz percben a vendégek, ami végül egy szépítő gólban mutatkozott meg, Andrew Yogan talált be emberelőnyben, 5-1. Könnyedén kezdődhetett volna újabb hazai góllal a harmadik harmad, kettő az egy ellen vihette a korongot a Fehérvár, Hári viszont addig gondolkozott, hogy passzoljon vagy lőjön, hogy végül rossz átadással ért véget a támadás. Ezzel együtt sem múlt el „Repül a bálna” nélkül a záró harmad, Sille centerezése után pattant a vendégek kapujába a pakk, 6-1.

 

Egy ketrec mögé érkező korongnál meleg volt a helyzet hazai szempontból, amikor a kikalandozó Carruth- nak kellett szembenéznie a rárontó innsbrucki csatárral. Hét perc volt hátra a mérkőzésből, amikor Szabót gáncsolták ziccer közben, a megítélt büntetőt viszont hárította Gracnar. Harty góljánál, valamint egy gyönyörű összjáték után Hári lövésénél viszont már tehetetlen volt az osztrákok kapusa, az így kialakult 8-1-es végeredmény pedig azt jelentette, hogy három hazai adventi mérkőzéséből a harmadikon is győzni tudott a Fehérvár AV– 19! Legközelebb december 28-án lépnek jégre a Fehérvári Ördögök, amikor a Vienna Capitals érkezik a Raktár utcába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában