Sport

2015.08.21. 12:58

Öttusa Eb - Alekszejev Tamara, Kovács Sarolta és Földházi Zsófia is a döntőben (frissítve)

Bath - A selejtezőben végig kiegyensúlyozottan versenyző Alekszejev Tamara elsőként kvalifikálta magát az öttusa Európa-bajnokság vasárnapi döntőjébe. Földházi Zsófia és Kovács Sarolta is különösebb harc nélkül jutott a döntőbe.

Ferencz Balázs

15:00 - Jól rajtoltak a lányok

Fergetegesen kezdtek a magyar női öttusázók az angliai Európa-bajnokság női selejtezőjében.

Nem túl népes a női selejtező mezőnye a Bath-ban zajló öttusa Európa-bajnokságon, a két csoportban összesen 54 versenyző kezdett viaskodni.

Az A csoportban a vívással kezdett az Alba Öttusa SE sportolója, Alekszejev Tamara. Már a bemelegítésnél látni lehetett a 26 éves fehérvári hölgy mozgásán és mozdulatain, hogy teljesen rendben van. Tamaránál fontos tényező egy adott versenyen, hogy éppen milyen lelki állapotban, milyen hangulatban van, és a helyszínen lévő egyesületi edzőinek, Komlódy Zsoltnak és Mészöly Gábornak sem kellett "hegyi beszéddel" készülniük.

Alekszejev tudta, és tette a dolgát, sorra vitte be a találatokat az egyébként rendkívül nehéz ellenfelekkel szemben. Tust adott a világranglistát vezető Asadauskaite-nak, vagy az olimpiai bajnok Schöneborn-nak is. Tamara akkor sem ingott meg, ha becsúszott egy-egy vereség az asszók tengerében, s a végén egy 8-0-ás sorozatot hintett.

Alekszejev Tamara kiváló vívással alapozta meg versenyzését az öttusa Eb selejtezőjében (Fotók: Róth Tamás)

Kitűnő vívással, 19 nyert és 7 vesztett asszóval a lett veterán, Rublevszka mögött a második volt az úszás előtt. Ugyanebben a csoportban a fiatal Szávai Lilánánek nem igazon ment a pengeforgatás, mindössze öt győzelmet gyűjtött, és a 27. helyen zárta az A csoport rangsorát.

A B csoport az úszással kezdett. Kovács Saroltától és Földházi Zsófiától egyaránt jó időt várt a szakma a 200 méteren, és a lányok hozták is, annak ellenére, hogy az egyetemi uszoda medencéje nem volt éppen gyorsnak nevezhető. A Volán Fehérvár 24 esztendős Sacija 2 perc 11 másodperccel a harmadik legjobb időt repesztette, de Földházi sem maradt el tőle sokkal, 2.12,64-es ideje az ötödik helyre volt elég.

Az első szám után tehát nagy lépést tettek a magyar lányok a döntő felé.

17:30 - Nem lehet gond a döntőbe jutás

Az angliai öttusa Európa-bajnokság női selejtezőjében folytatták jó szereplésüket a magyar lányok. Alekszejev Tamara elsöprő vívása után elegendő volt a 12. legjobb időt, 2.20,44-et úsznia a medencében, csoportjában Szávai Liliána 2.25,63-as eredményével gy helyet javított az összetett versenyben és így a 26. helyről rajtolhat a kombinált számban. A fiatal Honvédos versenyző vállát nem nyomja az esélyesség terhe, de nagy bravúr lenne tőle, ha felfutna a legjobb 18 közé. Alekszejev Tamara viszont egy nyugodt kombizással hangolódhat a vasárnapi fináléra, hiszen a litván Leva Serapinaite mögött 7 másodperccel, a második helyen vághat neki a lövészettel színesített 4x800 méteres távnak.

A B csoportban Kovács Sarolta és Földházi Zsófia is nagy kedvvel forgatták a párbajtőrt. Földházi gyengébben kezdett, és Kovácsnak is akadtak nehezebb periódusaik, amikor bármit csináltak, mégsem náluk villant a lámpa.

"Mindent szúrtam, csak őt nem!" - fakadt ki hitetlenkedve, de széles mosollyal az arcán Saci, majd Korponai István, a Volán Fehérvár szakmai igazgatója, s egyben a fehérvári öttusázó edzője cinikus kedvességgel tompította a feszültséget: "Jól megküzdöttél a kettős vereségért."

Kovács Saroltának a néhány "dicsérő" szó, és a szám közepétől magára talált. 12 győztes asszót tudhatott magáénak, és a 9. helyről várhatta a kombinált számot. Földházi Zsófia pozitív mérleggel, 16-9-es mutatóval jött le a vívópástról, és a francia Elodie Cluvel mögött 25 másodperces hátránnyal másodikként vághatott neki az utolsó számnak.

Kovács Sarolta a németek ellen gyűjtött győzelem után (Fotó: Ferencz Balázs)

Ha nem történik csoda a ködös, és délutánra már esős Albionban, a négyből három magyar lány döntős lesz az öttusa Eb-n.

18:23 - Alekszejev Tamara első helyen jutott a döntőbe

A selejtezőben végig kiegyensúlyozottan versenyző Alekszejev Tamara elsőként kvalifikálta magát az öttusa Európa-bajnokság vasárnapi döntőjébe.

Az egésznapos, a brit szigeten szokatlan kellemes idő a nap szabadtéri versenyszámára kissé morcossá vált, feltámadt a szél, és apró cseppekben szemerkélni kezdett az eső, de ez nem zavarta a kombinált számot másodikként kezdő Alekszejev Tamarát.

Alekszejev Tamara a lőállásban célra tart az angliai öttusa Európa-bajnokságon (Fotók: Róth Tamás)

A lövészet első sorozatát még idegegesen teljesítette, három hibája volt, de aztán remek, pontos és gyors lövészetekkel rukkolt elő. Mindemellett a futás élére állt, igaz szorosan ott voltak mellette az olimpiai bajnokok, a német Lena Schöneborn és a litván Laura Asadauskaite. Tamara meglepően higgadt maradt a végére is, és érett versenyzéssel elsőként zárta a selejtezőt.

A fehérvári öttusázó (balra) elsőként zárta a selejtezőt, Lena Schönebornnal egyszerre értek célba (Fotók: Róth Tamás)

A csoport másik magyarja, Szávai Liliána a 25. lett, nem jutott a fináléba.

- Nagyon örülök ennek a teljesítménynek, főleg annak tükrében, hogy a mix-váltóban nem sikerült elérnünk a dobogót. - értékelt a célbaérkezés után Alekszejev Tamara.

- Már a bemelegítésnél, látni lehetett, hogy nyugodtan, higgadtan mozgott, sejteni lehetett, hogy nm lesz rossz ez a nap.

- Már a felkészülést is másképp végeztem, mint eddig, sokat gondoltam az Eb-re. Fejben sokkal jobban koncentráltam, mint mondjuk a vb-re. Tudom, hogy nincs más esélyem, muszáj produkálnom valamit.

- Hogy érezte magát, a vívással az egész napot megalapozta.

- A vívással sok mindent el lehet dönteni. Az úszásom nem sikerült annyira jól, de most ezzel is döntőbe lehetett kerülni. Remélem, vasárnap egy-két másodperccel jobbat úszom majd. A kombinált számot is elbírtam fejjel.

- Sikerül átmenteni vasárnapra a jó formát?

-Ez a legnehezebb feladat, hogy egy jó eredményt megismételjünk két nappal később. Nagyon bízom benne, és próbálok ugyanígy felkészülni.

- Mi kell hozzá?

- Talán az, hogy nagyon sokat beszéljenek velem az edzők. Szükségem van a fejmosásra.

19:40 - Kovács Sarolta és Földházi Zsófia is a döntőben

Földházi Zsófia rendkívül magabiztosan, és Kovács Sarolta is különösebb harc nélkül jutott az angliai Bath-ban zajló öttusa Európa-bajnokság döntőjébe.

Földházi Zsófia másodikként kezdte a lövészettel kombinált futást, és már az első körben az élre állt. Szinte hibátlan lövész-sorozatokat produkált a KSI versenyzője, így futnia sem kellett nagyon. A célegyenes előtt kellemesen eltrécselt a mellette futó német Schleuval, és az össznépi befutónál végül a hivatalos végeredmény szerint elsőként ért célba, bár a célvonalnál udvariasan visszaugrott.

- A 4x800 végén kedélyesen elbeszélgettek a német lánnyal, mi volt a téma?

- Kacsintgattunk hátrafelé, és sunyiban megtárgyaltuk a lövészetet. - mosolygott Földházi Zsófia.

Földházi Zsófia Fotó: Ferencz Balázs

- Hogy ízlett a mai nap?

- Nem tudom, volt-e már hasonlóan laza helyzetem. Mind az úszás, és végre a vívás is kezd helyére jönni. Nagyon örülök, hogy alakulgat, mert ez a kulcsa az öttusámnak. Bízom benne, hogy ezt az érzést megtalálom a döntőben is. A futás már a megnyugtató pont számomra. Attól féltem egyedül, hogy esik az eső és elcsúszom. A B csoport megcsinálta, amit kellett.

Földházi Zsófia (2) és Kovács Sarolta (9) is döntőbe jutottak pénteken (Fotók: Róth Tamás)

Kovács Sarolta lövészetével sem volt probléma, de tud ő annál jobban futni, mint ami most elegendő volt a döntőbe jutáshoz. A fehérvári hölgy csoportja 13. helyén jutott a vasárnapi fináléba.

- Jobbra számítottam, mindegyik számban maradt bennem, és ezt őszintén remélem.- értékelt Kovács Sarolta. - Az úszásban jobbat is tudok úszni. A vívásban jól kezdtem, de a végére elment az önbizalmam. Ki kell javítanom a technikámat, mert nem éreztem igazán a távolságot. Sok tusom picin múlott. Remélem vasárnap úgy vívok majd, mint a vb-n. A kombinált számban jól ment a lövészet, de futni nem esett jól. Szerencsére nem kellett erősen futnom, pedig erős csoport volt. Az utolsó körben tartalékolni is tudtam. Bizakodó vagyok, hogy mindegyik számban maradt bennem, és ez jól jön vasárnap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!