Sport

2017.01.05. 20:55

Ő vigyáz az ellenfél legjobbjára

Székesfehérvár - A Fehérvár Enthroners feljutásának a Divízió I-be több kulcsszereplője is volt. A védelemben az egyik ilyen Papp Dániel, akit az Év védőjátékosának is megválasztottak.

Szupkai Gábor

Papp Dániel elsődleges feladata mindig az ellenfél legveszélyesebb elkapójának leradírozása a pályáról, így nagyban köszönhető neki, hogy a fehérvári védelem az első négy meccsen mindössze 14 pontot kapott, majd szezon végén feljutott a Divízió I-be.

- Mikor és milyen módon kerültél a sportág közelébe?

- Középiskolában 11-edikes voltam, mikor jöttek a Fehérvár Enthroners-től toborozni. Ez egyfajta nyílt testnevelésóra volt, ahova bejött Pál Tibor Kornél vezetőedző és még egy-két játékos, mondtak pár szót a csapatról, megmutatták a felszerelést, fel lehetett próbálni, labdát dobálni. Én addig csak tévében néztem az amerikai futballt. Aztán az óra végén megkérdezték: hogy kit érdekelne ez a sport, ki szeretne csatlakozni a csapathoz? Én habozás nélkül jelentkeztem, másnap pedig már mentem is edzésre.

- Minek köszönhető az idei kiugró teljesítmény?

- Több összetevője is volt. Egyrészt új védőkoordinátor érkezett a csapathoz, akinek a sémái sokkal jobban fekszenek az én stílusomnak. Szerencsére a csapatot és engem is elkerültek a súlyos sérülések, valamint a sorsolásunk is nagyon jó volt. Az, hogy én lettem az MVP, ez egyben a társaim dicsérete is, hiszen egy jól összehangolt gépezetként kell együttműködnünk, hogy megállítsuk az ellenfél támadóegységét. Hogy én jól tudjam végezni a dolgomat, ahhoz a többieknek is hibátlanul kell tenniük a sajátjukat.

Papp Dániel (kék 23) mellett nem olyan egyszerű elmenni
Fotó: Koppán Viktor

- Sokan azt gondolják, hogy az amerikai futballban elég a fizikai erő. Ennek mennyi az igazságtartalma?

- Annyiban, hogy nagyon kell a fizikai erő is. De emellett, ha nem vagy ott fejben, lehetsz akármilyen erős, kitartó és gyors, alulmaradsz. Már az sem egyszerű, mikor a védőfelszerelésben mondjuk harminc fokban ott vagy a pályán 2-3-órán át, ehhez jönnek a gyors és intenzív játékok, az oxigénhiány, de eközben koncentrálnod is kell, figyelned az ellenfél felállását, hogy ne hibázz. Nekünk a védelemben még relatív egyszerű a helyzetünk, nekünk kevesebb sémát kell megtanulnunk. Viszont a támadóknak ugyanilyen körülmények közt kell másodpercek alatt felidézniük a 30-40 oldalas playbook-ból a játékokat. Erre nem mindenki alkalmas. Aki viszont megcsinálja, az nem csak szimplán erős.

- Melyik mérkőzés volt számodra a legjobb és a legrosszabb az idényben?

- A leggyengébb meccsem a Győr ellen volt. De ott is inkább a játékstílusuk miatt, mivel ők nem erőltették a passzjátékot, így nem volt túl sok lehetőségem játékba avatkozni. Hála istennek jó meccsből viszont több is volt. Szívesen emlékszem vissza a Jászberény elleni szezonnyitóra, ahol felnőtt pályafutásom első visszahordott touchdown-ját értem el. De a Dabas elleni meccs is jó emlék, ahol az ellenfél elkapójával jó barátságban vagyunk, még úgy is, hogy csináltam ellene egy interceptiont - mondta vidáman Papp Dániel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!