nba

2019.11.15. 10:37

New Orleansban is kikapott a Clippers

A Los Angeles Clippers meglepetésre nem tudott nyerni a mezőny egyik legrosszabb mutatójával rendelkező New Orleans Pelicans otthonában az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) csütörtöki játéknapján.

A 3/8-as győzelmi mérlegnél tartó hazaiaktól a 36 pontos Jrue Holiday elrontotta Paul George bemutatkozását, mivel az utolsó percekben háromszor is elvette a labdát a hatszoros All Star-válogatott olimpiai bajnoktól, aki tavaszi vállműtéte után 33 ponttal kezdett a kaliforniaiaknál. Az előző meccsén is kikapott Clippersből hiányzott a júniusi nagydöntő legjobbjává választott Kawhi Leonard, akit már harmadszor pihentetett csapata ebben az idényben.

A Miami már 27 ponttal is vezetett a Cleveland ellen, míg a Milwaukee főként az elmúlt szezon legjobbjává választott Jannisz Antetokunmpónak köszönheti sikerét a Chicago ellen. A görög sztár 38 ponttal és 15 lepattanóval zárt, s ebben a szezonban hetedszer jutott 30 pont fölé. A Bulls újonca, Coby White lett az NBA történetének a legfiatalabb játékosa, aki első idényében egymás után két mérkőzésen öt triplát dobott. A 19 éves tehetség – aki 26 ponttal zárt – előző meccsén ligarekordot döntött azzal, hogy újoncként hét hármast dobott az utolsó negyedben a New Yorknak.

Eredmények:

Cleveland Cavaliers-Miami Heat 97-108

Milwaukee Bucks-Chicago Bulls 124-115

New Orleans Pelicans-Los Angeles Clippers 132-127

New York Knicks-Dallas Mavericks 106-103

Phoenix Suns-Atlanta Hawks128-112

Denver Nuggets-Brooklyn Nets 101-93

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában