24°
26°
15°
Fotó: Ettore Ferrari / MTI/EPA/ANSA

Nadal kilencedszer is bajnok lett

A címvédő Rafael Nadal legyőzte a világelső Novak Djokovicot a római salakpályás tenisztorna férfiversenyének vasárnapi döntőjében, ezzel kilencedik bajnoki címét szerezte meg az olasz fővárosban.

A két klasszis korábban négyszer találkozott egymással a római fináléban, 2009-ben és 2012-ben a spanyol sztár, 2011-ben és 2014-ben pedig a négyszeres győztes Djokovic diadalmaskodott. Összességében a vasárnapi volt az 54. összecsapásuk, a szerb előzőleg 28-25-re vezetett.

A jelenlegi salakpályás idényben még tornagyőzelem nélkül álló Nadal szettveszteség nélkül jutott a fináléba, és eddigi négy meccsén összesen csak 13 gémet engedélyezett ellenfeleinek. Az egy hete Madridban bajnok Djokovic a negyeddöntőben és az elődöntőben is elbukott egy-egy játszmát, s előbbi találkozón két mérkőzéslabdát is hárított az argentin Juan Martín del Potro ellen.

A 32 éves Nadal ellenállhatatlan játékkal kezdett, és gyorsan 4:0-ra meglépett, majd egy 11 perces gém végén harmadszor is elvette egy évvel fiatalabb ellenfele adogatását. A „lenullázott” első szettet követően a szerb javult, 1:2-nél először volt bréklabdája, majd 3:3-nál 0-40-ről hozta a szerváját. Nadal adogatásánál aztán váratlanul brék- és játszmalabdához jutott, amelyet kihasználva 100 perc elteltével kiegyenlített.

A döntő szettben a címvédő rögtön elvette Djokovic szerváját, aki 0:2-nél még szépített, de nemsokára már dupla brékhátrányban volt. A mallorcai „salakkirály” ekkor már alig rontott, s végül 2 óra 25 perc alatt begyűjtötte a kilencedik római trófeáját. Pályafutása során Nadal a 81. tornáját nyerte meg.
Az 1930-ban életre hívott római viadal korábbi bajnokai között öt magyar is található: egyesben Körmöczy Zsuzsa 1960-ban, Temesvári Andrea pedig 1983-ban nyert, párosban Jancsó Antal 1958-ban, Taróczy Balázs 1982-ben, míg Babos Tímea 2015-ben diadalmaskodott.

Eredmény, döntő:

férfiak
———————————————————–
Nadal (spanyol, 2.)-Djokovic (szerb, 1.) 6:0, 4:6, 6:1

korábban:
nők
——————————————————-
Ka. Pliskova (cseh, 4.)-Konta (brit) 6:3, 6:4

Forrás: MTI

Borítókép: A címvédő spanyol Rafael Nadal ünnepel, miután 6-0, 4-6, 6-1 arányban győzött a világelső szerb Novak Djokovic ellen a római salakpályás tenisztorna férfi versenyének döntõjében 2019. május 19-én

Hozzászólások

közös szórakozás
Vattacukor, pompom party: gyerekkel is buli a Telekom VOLT
FEJÉR MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG / 44 perce
Elrendelték az emberöléssel fenyegető dunaújvárosi férfi letartóztatását
A Fejér Megyei Főügyészség emberölés előkészületének bűntette miatt indítványozta annak a 18 éves férfinek a letartóztatását, aki a nyomozás adatai szerint 2019. június 14-én, Dunaújvárosban emberöléssel fenyegető videofelvételt készített, amelyet továbbított két televíziócsatornának.
Gyász
Fájdalommal tudatjuk, hogy PÉK BÉLÁNÉ szül. Kehidai Klára (Klári néni) a volt Béke téri Ált. Iskola okleveles tanítónője 2019. május 26-án, életének 87. évében csendesen elhunyt. Búcsúztatása 2019. június 21-én 16 órakor lesz a Prohászka templomban. Gyászoló családja
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Megtört szívvel tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága szeretett édesanyám BÖDŐ JÁNOS MIKLÓSNÉ szül. Szujker Mária életének 66. évében betegségben elhunyt. Szeretett édesanyám temetése 2019. június 19-én 17 órakor a seregélyesi református temetőben lesz. Köszönöm mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, sírjára koszorút, virágot helyeznek, mély gyászomban együttérzéssel osztoznak. Gyászoló lánya. Brigitta
"Úgy mentél el, hogy el sem búcsúztál, nem bírtad hát tovább, tested megszökött, de lélekben itt maradtál szeretteid között." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY JÁNOS 81 éves korában örökre megpihent. Temetése 2019. június 21-én 11 órakor lesz a Szedreskerti temetőben. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BALOGH LAJOSNÉ 91 éves korában elhunyt. Temetése 2019. június 20-án 15 órakor lesz az isztiméri temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy CSENDES JÓZSEF 50 éves korában, hosszú betegségben elhunyt. Temetése 2019. június 19-én 12 órakor lesz a Béla úti temető vízbemosásos szóróparcellájában. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BERNÁTH ISTVÁNNÉ 94 éves korában elhunyt. Temetése 2019. június 19-én 15 órakor lesz a bodajki temetőben. Gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága férjem és édesapám, SCHWEIGHARDT ISTVÁN temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Gyászoló családja
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó férjem, édesapám TÓTH JÓZSEF 70 éves korában elhunyt. Temetése 2019. június 20-án 10.30-kor lesz a székesfehérvári Béla úti temetőben. Kérjük, hogy csak egy szál virággal búcsúzzanak. A gyászoló család
Pihenj, te drága szív, már megszüntél dobogni, szerető jóságod nem tudjuk feledni, mert elefelejteni téged soha nem lehet, csak meg kell tanulnunk ezután élni nélküled." Mély fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk, hogy ZSALKOVICS JÁNOSNÉ szül. Gaál Julianna Kápolnásnyék- Pettendi lakos életének 72. évében hosszú súlyos betegség után elhunyt Temetése 2019. 06.19-én 15 óra 30 perckor a kápolnásnyéki katolikus temetőben lesz. Gyászolja szerető férje: János gyermekei: Gyöngyi, Csaba, Anita, unokái, dédunokái
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. SZABÓ LÓRÁNT gyógyszerész életének 95. évében, 2019. május 28-án elhunyt. Végső búcsúztatása június 27-én, 15 órakor lesz a balatonfüredi református temetőben. Gyászoló család, Balatonfüred, Iskola u. 3.
Mély fájdalommal tudatjuk a rokonokkal, ismerősökkel és barátokkal, hogy GYENES TAMÁS súlyos betegségben június 4-én, 65 éves korában elhunyt. Temetése 2019. június 19-én 15.30-kor a Béla úti temetőben lesz. Köszönjük azoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy GÁL ISTVÁN a Videoton Ságvári gyáregység volt dolgozója 89 éves korában elhunyt. Temetése 2019. június 20-án 12 órakor lesz a Béla úti temetőben. Gyászmise a temetés után 13.30-kor a vízivárosi Jézus Szíve-templomban. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Gyászoló család
FARKASNÉ VARGA ILONÁNAK, fájdalmas halálának 5. évfordulójára, köszönetet mondunk özv. Kiss Józsefnének és volt osztálytársainak, hogy ballagásuk 50. évfordulója alkalmából, szeretett halottunk sírján virágot helyeztek el. Fájdalmunkat ezzel is enyhítették. Köszönettel: megtört édesanyja, szerető férje, drága gyermekeik és családja
"...Angyali mosolyod nem ragyog ránk többé, de Te a szívünkben élsz mindörökké!" Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk drága gyermekünkre, testvéremre OSZTOTICS MILÁNRA halálának 5. évfordulóján. Szüleid, nővéred
"Örök az arcod, nem száll el szavad, minden mosolyod a szívünkben marad." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk PÁLINKÁS BENJÁMINRA tragédiájának 4. évfordulóján. Szerető családod
"Minden másképp lenne, hogyha velünk lennél, ha hozzánk szólnál, és ránk nevetnél. Elvitted a derűt, a meleget, csak egy fénysugarat hagytál, az emlékedet." Örökké fájó szívvel emlékezünk a szeretett férjre, édesapára, nagyapára BESSZER JÁNOS volt székesfehérvári lakosra halálának 2. évfordulóján. Szerető családja
Köszönöm mindazoknak, akik drága párom VINCZE ISTVÁNNÉ elhunyta alkalmából együttérzésüket, részvétüket fejezték ki. Megerősítettek abban a tudatban, amíg a szeretet él, erősek vagyunk, az igaz szereteten a halál sem győzedelmeskedhet. Magam, és a gyászoló család nevében Vincze István
"Az évek múlnak, de a fájdalom marad." Fájdalommal emlékezem BARCZA ISTVÁN halálának 8. évfordulóján. Édesanyád
"Fáradt teste elpihent már, de lelke még velünk jár. Mert nem hal meg kit eltemetnek, örökké él, kit igazán szeretnek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SIMON ANDRÁSNÉ Berényi Teréz 86 éves korában elhunyt. Temetése 2019. június 18-án 10.30-kor lesz a székesfehérvári Csutora temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KRÁTKI PÁL életének 90. évében csendesen elhunyt. Temetése 2019. június 19-én 9.30-kor lesz a székesfehérvári Béla úti temető vízbemosásos parcellájában, katonai tiszteletadással. Gyászoló család
betegség / 49 perce
Torokrákos a Megadeth énekes-gitárosa
A rutinszerzés a cél / 54 perce
Minden fiatal megkapja az esélyt a bizonyításra a Fehérvár Vízilabda SE-nél
Dévai N. Csaba
Agrárminisztérium / 1 órája
Rendben zajlanak a kifizetések a vidékfejlesztési programban
Botrány / 1 órája
Őrizetbe vették Michel Platinit a 2022-es vb-rendezés kapcsán
rettenetes / 1 órája
Betontömb zuhant egy pusztaszabolcsi kisfiúra
FMH
huszonhétezer szavazat / 1 órája
Idén is díjazták gyermekeink védőangyalait