Nem úgy sikerült...

2019.12.29. 21:44

Nem volt ellenszerük az Érdre Deli Rita lányainak

Elbírt az esélyesség terhével az Érd csapata a női kézilabda NB I-ben az Alba FKC ellen, és sima győzelemmel kezdték újra a világbajnokság miatt félbetört szezont.

Korondy Tamás

Az Érd védekezésére ma Claudine Mendynek sem volt válasza Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

Nem volt reális cél a fehérváriak előtt az Érd legyőzése, idegenben meg pláne nem, ugyanakkor egy próbát mindenképp megért. Ha másért nem is, legalább letesztelni, mennyire sikerült formában maradni a kontinenstorna miatti kényszerpihenő után.

Nem is indult kifejezetten rosszul a találkozó a koronázóvárosiak szemszögéből, hiszen a 7. perc kezdetén a hazaiaknak kellett egyenlíteniük (4-4). Ezek után azonban meg is lépett Szabó Edina gárdája – a remek támadások hasonlóan jó védekezéssel párosultak, így több mint öt percig nem zörgött az érdi háló, míg a vendégeké háromszor is. A fél­idő derekát elhagyva már hat is volt a differencia, a játékrész utolsó néhány pillanatában felszökött nyolcig is – végül 18-12-vel mentek pihenni a felek.

Az Érd védekezésére ma Claudine Mendynek sem volt válasza
Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

A második felvonás első harmada kulturált adok-kapokot hozott. Egészen a 40. percig kellett várni arra, ahol már érezhető volt, hogy ezt bizony nem lehet visszafordítani. Szűk másfél perc alatt hármat rámolt be a narancsmezes Érd, s itt volt először 10 közte – rá is számoltak a fehérváriakra a szurkolók.

Meglepő módon nem ijedt meg a hatalmas fölény alatt a vendégcsapat, és visszavágásként ők is zsinórban háromszor voltak eredményesek (25-18). Ráfordulva az utolsó negyedórára, azt a parányi reményfoszlányt is eltüntették a házigazdák a fehérvári szemekből, amely addig lehetett – tovább stabilizálták a 7-8 gólos különbséget, melyet nem is tudott csökkenteni a találkozó végéig már az Alba, sőt.

 

A vége 35-25-ös vereség, s ezt a csorbát kiköszörülnie sem lesz egyszerű a csapatnak, hiszen szombaton az FTC látogat majd a KÖFÉM Sportcsarnokba 17 órakor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában