Sport

2014.02.13. 06:25

Szuperkupa: a Fehérvár két győzelemmel hódította el a csillogó trófeát

Székesfehérvár - Egygólos előnyből kezdte a jégkorong Szuperkupa visszavágóját szerdán a Sapa Fehérvár AV19 jégkorong-csapata a Dab.Docler ellen az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokban.

Bobory Balázs

Érdekes volt hallani a két szakvezető mondandóját kedden, a 3-2-es Volán-sikerrel záruló keddi dunaújvárosi mérkőzés után.

Stephan Lundh, a DAB mestere elégedett volt csapata játékával, hiába kerültek az Acélbikák hátrányba az első találkozó után. Ellenben a másik oldalon a győztes fél vezetőedzője, Marty Raymond ráncolta a homlokát, egyáltalán nem tetszett neki a kék-fehérek teljesítménye, még a végeredmény sem boldogította.

Az első meccs alapján mindkét fél motiváltan készülődhetett a fehérvári visszavágóra. A hazaiaknak azt kellett bebizonyítaniuk, hogy többet tudnak a keddi összecsapáson mutatottnál, a dunaújvárosiak pedig erőt meríthettek abból, hogy az első csata néhány szakaszában sikerült legalább akkora tempóban játszaniuk, mint az EBEL-ben edződött ellenfélnek.

Talán ez volt az oka, hogy rég nem látott méretű drukkerhad érkezett Dunaújvárosból, a vendégszektorban egymás hegyén-hátán álltak az emberek. A hangos vendégkórusra a hazai tábor csodálatos koreográfiával válaszolt, amikor kék-fehérbe borultak a lelátók.

Ünnepi módon kezdődött a találkozó, és bíztunk benne, hogy valóban különleges lesz ez a mérkőzés is.

A Volán kezdett veszélyesebben, a Sevela helyén szóhoz jutó Kalnins Nemes és Benk közeli ziccerénél is hatalmas bravúrral védett. Szó sem volt arról, hogy a DAB csak védekezni érkezett volna, időnként bátran mentek előre az Acélbikák, ennek eredményeként 11. percben Kiss Ákos csodálatos keresztpasszát Szappanos segítette a keresztvas alá, 0-1. A bekapott gól megzavarta a házigazdákat, de a DAB nem tudott élni a lehetőségekkel, kétszer is játszhatott emberelőnyben, de még felállni sem nagyon sikerült neki. Ellenben a másik oldal egyből kihasználta az esélyt: Banham kettős, Mihály szimpla létszámfórban talált be egy percen belül és már vezetett a Sapa, 2-1. Ráadásul Kalnins megsérült, helyére Kiss Tamás jött, akit 55 másodperc elteltével Benk elavatott, 3-1-es hazai vezetésnél tértek pihenőre a csapatok.

Ahogy kedden, úgy szerdán sem adta fel a Dunaújváros a meccset, kemény ütközésekkel jelezték a fehérváriaknak, számolni kell velük. Ezzel együtt talán az újabb fehérvári gól mutatta meg, hogy mi az, amiben az Acélbikáknak fejlődniük kell: Sarauer a jobb oldalról mintegy 15 méteren keresztül, nem is nagy sebességgel korizott a pakkal keresztbe a kapu előtt, majd a határozatlan díszkíséret mellett a hálóba lőtt, 4-1. Egy-egy összeakaszkodás, odamondogatás még jelezte, bizony, van feszültség a csapatok, játékosok között, ez már a régi időket idézte.

A harmadik harmad első felében már úgy tűnt, nem nagyon fogja bántani egymást a két alakulat, a vendégeknek nem volt igazán erejük helyzeteket kidolgozni, a Volán pedig elégedettnek tűnt az eredménnyel. Aztán az 50. perc végén egy megugrás után Pavuk szépített, ezzel némi izgalmat csempészett a mérkőzésbe, 4-2.

Fordulat nem történt, a DAB az utolsó két percet végignyomta hat mezőnyjátékossal, de közelebb nem tudott férkőzni a Fehérvárhoz, amely nem törte össze magát az utolsó harmadban.

A két meccs alapján az látszik, hogy kisebb távolság a két csapat között, mint tavaly, de a Volán megérdemelten nyerte meg a 2014-es Szuperkupát.

Sapa Fehérvár AV19 - DAB.Docler 4-2 (3-1, 1-0, 0-1)

Székesfehérvár, 3300 néző. Vezette: Kincses, Konc, Németh, Nagy A.

Fehérvár: HETÉNYI Z. (1) Jackman, Orbán, BANHAM 1 (1), SARAUER 1 (1), Kovács Cs., Szirányi B. (1), Tokaji Mihály Á. 1, Naglich, Yellow Horn (1) Hetényi P., Varga A., Magosi (1), Nemes (1), BENK 1 (1) Pozsgai, Kiss D., Németh A., Erdély, Tóth G. Vezetőedző: Marty Raymond

DAB: Kalnins (KISS T.) Lindgren, Hüffner, Kiss Á. (1), PAVUK 1, Somogyi NAGY R. (1), Huba, Azari, Galanisz, Peterdi Jaborník, Gröschl, SZAPPANOS 1, Ladányi (1), Contois (1) Hruby G., Léránt, Papp V., Szabados. Vezetőedző: Stephan Lundh.

Kiállítások: 6, illetve 10 perc.



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!