Sport

2006.07.15. 02:29

Náluk az előny

Székesfehérvár - A Kairat Almaty elleni, csütörtök esti mérkőzés úgy alakult, ahogy azt a fehérváriak várták. Nem kaptak gólt, s előnnyel várhatják az idegenbeli visszavágót.

Mórocz Zsolt

A mérkőzés színvonala, a játék ugyan nem hagyott túl mély nyomokat a szurkolókban, de panaszra így sem lehet okunk. Az FC Fehérvár 1-0 arányban legyőzte a kazah Kairat Almatyt, s ez azt jelenti, hogy előnnyel, bekapott gól nélkül várhatja a visszavágót. Mint 1984-ben a dicső elődök a Dukla Prága ellen.

Akkor is hazai pályán kezdett a Videoton - csak a nézőszám volt ötezerrel több -, és Szabó Tyantyi 37. percben lőtt góljával győzött 1-0-ra, majd a visszavágón sikeresen kiharcolta a 0-0-as döntetlent, s azzal együtt a továbbjutást.

Erre készülnek most az FC Fehérvár játékosai is, akik a felkészülési időszak kellős közepén játszottak, a hazája bajnoki ritmusából érkező Kairat Almaty ellen. Azoknak a fanyalgóknak pedig, akiknek esetleg nem tetszett az FCF teljesítménye, ezt a tényt is figyelembe kellene venni. Már csak azért is, mert a találkozón bebizonyosodott a sokak által előre leírt Kairat stílusos futballt produkált. És nem csak a példa kedvéért, de ugye sokan tudják, hogy az Újpest miként végzett a félelmetes hírű Vadzzal...

- A mérkőzésen az történt, amire előre számítottam, hogy nem lesz sétagalopp ez a kilencven perc - kezdte értékelését Kuttor Attila, az FCF csapatkapitánya, majd így folytatta - Bejött, hiszen a Kairat játékban van, nekünk pedig ez volt az első tétmérkőzésünk. Ezért is tartom nagy dolognak, hogy ugyan nem túl jó játékkal, de sikerült nyernünk. Egyébként a Kairat nem okozott nagy meglepetést, felkészült csapat benyomását keltette a mérkőzésen. Két hét múlva, a visszavágón már jobb állapotban leszünk, s egyértelműen a továbbjutás kiharcolása lesz a célunk.

Amikor a mérkőzés 52. percében az FC Fehérvár gólszerzője, Dvéri Zsolt lebicegett a pályáról, félő volt, hogy komoly sérülés érte.

- Meghúzódott a vádlim, amikor átléptem egy becsúszó lábat. Már abban a pillantban éreztem, hogy nem folytathatom tovább a játékot. Már voltam egy kivizsgáláson és kezelésen, remélem, hogy nem súlyos a dolog, de pár napot ki kell hagynom. Így várhatóan a hétfői, a Debrecen elleni Szuper Kupa döntő első mérkőzését is - mondta már tegnap délután a középpályás. - Megjegyzem, nem a sutával lőttem a gólt, hiszen abszolút kétlábas vagyok. Egyébként amikor elém került a lepattanó labda, azonnal bevillant, hogy kapásból rá kell tűznöm a labdát. Remélem, hogy a kőkeménynek ígérkező visszavágón is sikerrel járunk. Nem szabad lebecsülni, mi sem tettük ezt a jó képességű Almatyval, de a továbbjutás kivívása a célunk.

Bár a kazahsztáni visszavágót július 27-én rendezik, addig sem unatkozhatnak a játékosok és a szurkolók, hiszen hétfőn, 20 órakor a Debrecen lesz az ellenfél Sóstón. A tét a Szuper Kupa elnyerése, ennek az első felvonása következik, míg a debreceni visszavágóra csütörtökön kerül sor.

Azt Kuttor és Dvéri is jó dolognak tartja, hogy ismét egy kupafináléban játszanak, hiszen el kellett idáig jutni, s hogy ez megtörtént, azt bizonyítja jó csapat a Fehérvár.

Csertői Aurél, az FC Fehérvár vezetőedzője a találkozó után - A felkészülés közepette komoly mérkőzést játszottunk, s ez meg is látszott a csapat játékán. A szoros küzdelemben egy nagyon nemes ellenfelet sikerült legyőznünk. Idegenben még nehezebb küzdelemre számíthatunk, de az előny nálunk van. Remélem, hogy a visszavágón már komolyabb játékkal rukkolunk majd elő. Fotó Fási Lászlóükepala1

Tacsmurad Agamuradov, a Kairat Almaty vezetőedzője a találkozó után - Jól ismertük a fehérvári klub történetét, de a mai csapatukat alig ismertük. Agresszívabb játékot vártunk tőlük, ám lelkileg nem voltunk felkészülve, s ezért voltunk óvatosabbak az első félidőben. A folytatásban többet támadtunk, de nem tudtuk kihasználni a lehetőségeinket. A visszavágón szeretnénk továbbjutni. 2

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!