U15

2019.06.12. 20:47

Nagyszerű sikerrel zárták az elsőt az iváncsai fiatalok

Nem vallott kudarcot az Iváncsa U15-ös együttese a Franciaországban rendezett Christian Duflos nemzetközi korosztályos labdarúgótornán.

Dévai N. Csaba

Összesen 24 csapat részvételével zajlott az U15-ös és U17-es együttesek számára kiírt megmérettetés, amely a Fejér megyei piros-fehérek történetének első nemzetközi tornáját is jelentette. A 12 csapatos U15-ös mezőnyben vitézkedő iváncsai fiatalok a csoportkör során először a házigazda Leers U14-es csapatát győzték le 3-0 arányban, majd az FC Chaville együttesét ütötték ki: 4-0. Ezután a Leers 15 B csapata következett – 3-0-s siker –, majd a Madagaszkár mellől érkező Saint-Leu-vel játszottak gól nélküli döntetlent.

A helyosztókon így az elődöntőben léphettek pályára a fiatalok, ott azonban véleményes játékvezetői felfogás mellett egy tizenegyesgóllal vereséget szenvedtek a Leers A csapata ellen. Hasonlóan alakult a forgatókönyv a lengyel FASE Szczeczin ellen vívott bronzmeccsen is: nem tudta kézben tartani a találkozót a játékvezető, a vége pedig iváncsai piros lap, valamint egy tizenegyesnek köszönhetően kialakuló egygólos különbség lett az ellenfél javára.

Teljesen megérdemelt negyedik hellyel tette le tehát a névjegyét a bajnokságban 10. helyet megszerző alakulat, amely az események kissé kedvezőbb alakulása mellett akár dobogóra is léphetett volna az észak-franciaországi településen.

A tornán résztvevő együttes kerete: Tóth Rajmund (kapus), Kiatipisz Arisztotelisz, Paksi Gábor, Bánszki Roland, Schnierer Dominik, Szántó istván János, Vámosi Róbert, Kelemen Norbert, Árki Roland, Hodula Máté, Paksi Patrik, Bedőcs Roland Márk, Dénes Márkó, Szilágyi Márton, Borsos István, Mónos Máté, Csucsai István Roland. Edzők: Ruzsás László, Nebucz Márk, Nagy Ákos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában