A Volán igazgatója

2018.01.17. 16:00

A nagy bajnok felfedezője, Korponai István

December 27-én ünnepelte 60. születésnapját a Volán öttusázóinak szakmai igazgatója, Korponai István.

Horog László

korponai

Negyvenöt éve tevékenykedik a klub kötelékében. Úszóként kezdte, később öttusázott, azonban egy súlyos sérülés miatt korán búcsúzott.

Hatvan év. Sok vagy kevés?

– Attól függ, mihez viszonyítunk. A középkor emberéhez képest már matuzsálem lennék, egy tibeti lámához viszonyítva viszont elég fiatal vagyok. A hegyi emberek nagyon sokáig élnek, a friss levegőnek köszönhetően. Hatvanéves koromra átestem a klasszikus, számtalan betegségen, ami a magyar embert általában eléri ennyi idős koráig. Minden jel arra utal, ami esetleg halálos lehetett volna, azt már megúsztam. Tavaly-előtt volt egy epeműtétem, a tatai edzőtáborban lettem rosszul. Voltak nehéz pillanatok, azóta minden rendben.

Kollégái szervezték a szülinapját. Számított a bulira?

– Nem tudtam róla, de teljesen meglepő sem volt. Sok embert meghívtak, akadt, aki nem tudta titokban tartani és elkottyantotta magát. Volt olyan, aki közölte, én is ott leszek ám. Na, végül ő nem jött el. Ahogy az lenni szokott. Kutalik Mária és Vörös Zsuzsanna volt a fő szervező, de sokat segített Tóth István és Sárvári László is.

Jól sikerült a rendezvény?

– Igen, találkoztam egykori öttusázókkal, akikkel anno együtt kezdtem, ám az utóbbi időben alig találkoztunk. Itt volt kedvenc doktornőm, Orosz Mikolt, a hölgy aki két éve megmentette az életemet az epeműtétnél. A szövetség elnöke, Bretz Gyula is eljött, de hosszasan sorolhatnám a neveket, hetvenen voltunk.

Tíz év múlva vélhetően nyolcvanan lesznek.

– A buli végén mondtam is, ha minden jól alakul, tíz év múlva hetvenkedünk egyet. Remélem, jó egészségben.

Ahogy az edzők zöme, ön is sportolóként kezdte. Azonnal öttusával indított?

– Nem. Szatmár megyéből költöztem ide. A szüleim elváltak, kitűnő tanuló voltam, kémiából megyei második helyezést értem el. Mindig jól szerepeltem a tanulmányi versenyeken, szépen énekeltem, énekversenyekre is jártam.

Énekel ma is?

– Nem jellemző, megváltozott a hangom. Néha előfordul, ha úgy alakul, megfelelő hangulatba kerülök, nótára fakadok. Visszatérve az iskolás időszakra, rajzoltam, volt kiállításom is, akkoriban semmi nem utalt arra, hogy az öttusa kerül az életem központjába. Fehérgyarmatról kerültem a Ságvári Endre Műszaki Szakközépiskolába, akkoriban neves intézmény volt, jelentős túljelentkezéssel. Akadtak osztálytársaim Debrecenből, Kapuvárról, az ország minden részéből. Én gépésznek jelentkeztem, aztán híradósnak vettek fel, ott végeztem. Később a Kandó Kálmán Főiskolára jártam, tervezőmérnök lettem, félvezetőgyártás-technológiát tanultam. Tudom, miként kell mikroelektronikát, chipeket gyártani.

Nem tervezte, hogy ezen a területen helyezkedik el?

– Már edzősködtem, amikor diplomáztam. A főiskolát levelezőn végeztem, egyik vizsgám annyira jól sikerült, hogy a tanárom mondta, a Videoton gyárban indul egy speciális áramkörgyártó részleg, nekem,végzett mérnökként ott a helyem. Adott is egy nevet, akit keressek, a főnökkel való többszöri egyeztetés után sem sikerült a találkozás. Tehát a méla kísérletem, hogy a tanult szakmámban helyezkedjek el, gyorsan szertefoszlott.

Korponai István úszóként kezdett, később öttusázott az Alba Volán SC kötelékében Fotó: Horog László

Maradt az öttusa.

– Összesen 24 évet jártam iskolába, többet már nem is tervezek. Az általános után jött a középiskola, a főiskola, aztán segédedzői, edzői tanfolyam, majd szakedzői, később sportszervezőire is jártam. Tehát az öttusában minden létező jogosítvánnyal rendelkezem. 1972-ben kerültem Fehérvárra, lejárogattam az Árpád Uszodába, magam tanultam meg úszni. Sokan kinevettek érte, de Mark Spitz, sokszoros olimpiai bajnok mozgását, a pillangóját utánoztam, a tükör előtt tanultam meg. Lementem az uszodába, megpróbáltam, csodák csodájára működött. Olyannyira, hogy a megyei diákolimpián, 50 pillangón 3. lettem. Akkor jött oda hozzám Jakab Endre bácsi, aki a fehérvári öttusa atyja, lenne-e kedvem edzésre járni. Előtte én mentem oda az egyik úszóedzőhöz, hogy úszni szeretnék. Kérdezte, eddig hol úsztam? Mondtam, sehol. Közölte, alapok nélkül ez már nem fog menni. Később több tanítványát megvertem. Az öttusa megtetszett, ott ragadtam. Először úszás volt, tornatermi edzés, gimnasztika, kötélmászás és szekrényugrás. Négy év múlva már versenyeken indultam, nyertem hazai és nemzetközi viadalt, juniorban és felnőttben. Aztán 25 évesen, 1983-ban abba kellett hagynom. Tönkrement a térdem a felnőtt bajnokságon, a vívásnál. Rosszul támasztottam ki, a nagyon fiatal Fábián László elleni asszó során, elszakadtak a szalagok. Akkoriban ez különösen nem volt egyszerű műtét, 8 hónappal később azt vettem észre, hogy edzősködöm. Poór Károly volt a vezetőedző, mondta, van egy kezdő csoport, kezdjek el velük dolgozni. Két év múlva már a szófiai IBV-re kísértem a tanítványaimat, mint a válogatott trénere. Vívóedző lettem, abban voltam a legerősebb, versenyzőként rendszeresen én nyertem ezt a számot. Harmincöt éve irányítom a vívást a Volánnál, valamint karbantartom a pengéket.

Volt vezetőedző is.

– A kilencvenes évek elején, fél évig, aztán 2009-től 2013-ig szakmai igazgatóként dolgoztam, én voltam az elsőszámú ember a szakosztálynál. Most Vörös Zsuzsanna a főnök. Ő a szakosztály igazgatója, én a szakmai igazgató. Zsuzsáé a döntő szó, közösen vezetjük a szakosztályt, természetesen Tóth István klubelnökkel és Sárvári László ügyvezetővel egyeztetünk.

Edzői pályafutásának mi a legszebb pillanata?

– Több mint 300 érem, világ- és Európa-bajnokságokon, ahol jelen voltam, együtt ünnepeltem a tanítványaimmal. Ide a kisebb versenyeket nem számolom, ha az IBV-ket is beleveszem, 400 felett járok. A legkedvesebb nyilván a felfedezettemhez, Vörös Zsuzsához kapcsolódik. Anno Fehérváron, a Pozsonyi útról nyíló utcában vettem házat, a szomszédban Vörös Zsuzsáék laktak. Én csábítottam öttusázni, mondta, inkább kosarazni megy, én ragaszkodtam a pentatlonhoz. Jól tettem. Az ifjúsági versenyeitől kezdve, később felnőtt Eb-n, vb-n, olimpián, mindenütt ott voltam vele az aranyérmeknél.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában