Sport

2017.05.04. 18:20

Mindkét csoportban fokozódik az izgalom, fontos meccsek következnek

Fejér megye - A 26. forduló következik a Fejér megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokságban. Az éllovasoknak nem lehet más céljuk, mint az előnyük megtartása, növelése.

Káldor András

OSZ-CAR csoport

A csoport szombati első meccsén a listavezető Bakonycsernye a tavasszal a kiesés rémétől fenyegetett és javuló formát mutató Videoton Baráti Kör együttesét fogadja. Annak azonban kicsi esélye van, hogy a hazai pályán eddig mindössze öt pontot vesztő csernyeiek ne zsebelnék be most is a három pontot. A szombati játéknap rangadóját Bodajkon játsszák, ahol a Kápolnásnyék csapatát fogadják. A nyékiek idegenben legutóbb októberben nyertek, az esélyek itt inkább a pontosztozkodás mellett szólnak. Ez már csak azért is igaz lehet, mert a Bodajk csapata otthon igen rapszodikus mérleggel bír. Hat győzelem mellett öt vereség, és egy döntetlent játszottak. Csóron kiesési rangadót játszanak, a Kőszárhegy veresége esetén egyre közelebb kerülhet a harmadosztályhoz. A Puskás AFC III azt a Vált fogadja, mely hasonló teljesítménnyel rukkol elő idegenben, mint otthon, a papírforma mellettük szól, főként úgy, hogy ott lihegnek a feljutásra esélyes Bakonycsernye nyomában.

A zöld mezes Kápolnásnyék ősszel legyőzte a Bodajkot Fotó: Kricskovics Antal

Május 6., szombat, 15.00

Bakonycsernye (1.)-Videoton Baráti Kör (13.)

Május 6., szombat, 17.00

Bodajk (8.)-

Kápolnásnyék (6.)

Május 6., szombat, 18.00

Aqvital FC Csákvár II (15.)-Pákozd (12.)

Május 7., vasárnap, 17.00

Pusztavám-Jüllich (4.)-Mór II (7.), Csór-Truck Trailer (14.)-Kőszárhegy (16.), Fehérvárcsurgó (5.)-Pázmánd (11.), Puskás AFC III (2.)-Vál (9.), Mány (10.)-Szár (3.)

AGÁRDI TERMÁL csoport

A Szabadegyháza és a Seregélyes versenyfutása tovább tart a dobogó harmadik fokáért, így aztán a Szabadegyháza csapata számára kizárólag a győzelem elfogadható a Nagylók elleni szombati összecsapáson. Az Ikarus-Maroshegy lépésről lépésre közelebb kerül a bajnoki címhez, és a feljutáshoz, így
a Ráckeresztúrt fogadva sem gondolkodhatnak másban, csak a győzelemben. Főleg abban a tekintetben, hogy ellenfelük idén kétszer örülhetett idegenbeli sikernek, míg
a fehérvári gárda otthon is rendkívül masszívnak bizonyult, tizenegy meccsből tízet megnyerve. Üldözőjük, a Kisláng bár kétszer ugyan botlott hazai pályán, nem valószínű, hogy kiengedné a Besnyő-Iváncsa II elleni meccset
a kezéből.

Május 6., szombat, 15.00

Sárbogárd II (12.)-

Pusztaszabolcs (6.)

Május 6., szombat, 17.00

Szabadegyháza (3.)-

Nagylók (9.)

Május 7., vasárnap, 17.00

Ikarus-Maroshegy (1.)-MPF Ráckeresztúr (13.), Kisláng (2.)-Besnyő-Iváncsa II (10.), LMSK Cobra Sport (11.)-Seregélyes (4.), Adony (8.)-Nagykarácsony (14.), Enying (5.)-Káloz (7.)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!