A rutinszerzés a cél

2019.06.18. 12:00

Minden fiatal megkapja az esélyt a bizonyításra a Fehérvár Vízilabda SE-nél

Minden korosztályban a realitásoknak megfelelő helyezéseket értek el a Fehérvár Vízilabda SE fiatal sportolói.

Dévai N. Csaba

Ahogy eddig, úgy ezután is a saját nevelésű fehérvári fiatalokra építenek az FVSE-nél

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A nemzetközi porondon is megfigyelhető volt az elmúlt években, milyen fontos a minőségi utánpótlás-nevelés, hiszen egy-egy „kimaradó” évfolyam, és máris visszaesik egy egész nemzet teljesítménye. Ugyanez igaz klubszinten is, ám Fehérváron a felnőtt férfi válogatottal ellentétben emelkedő tendencia figyelhető meg: a felnőttegyüttes – természetesen nem az elvégzett munka minőségére utalva – teljesen amatőr csapatként működve tudott feljutni, majd bent is maradni az OB I/B-ben, míg a fiatalabb korosztályok is egyre inkább utat törnek maguknak a legjobbak irányába. Az ifjúsági együttes a harmadik helyen végzett, egy ponttal megelőzve a Tatabányát, és három ponttal lemaradva a második Hódmezővásárhelytől, a serdülők szintén harmadikok lettek, mindössze két pontra a budapesti Vidám Vízilovaktól, míg a gyermek korcsoportban a 12. helyen zárt az FVSE – mindegyik gárda a másodvonalnak számító országos bajnokságban szerepelt. A mögöttünk hagyott szezont Gyöngyösi János, az FVSE elnöke és a felnőttcsapat vezetőedzője értékelte.

– Ez az eredménysor a realitásoknak teljes mértékben megfelelő, de jövőre természetesen ismét harcba szállunk az első osztályú indulásért. Azzal azonban tisztában kell lenni, hogy ott a felnőtt első osztályú egyesületek fiataljai mérkőznek, rengeteg tapasztalattal, amivel nem lehet felvenni hosszú távon a versenyt.

Az utánpótlás összességét figyelembe véve az sem jelent problémát, hogy gyermek korosztályban nem végzett előrébb az egyesület.

– Minél lejjebb megyünk a korcsoportokban, annál inkább fontosabb az, hogy mindenkit játszassunk, mindenkinek megadjuk az esélyt a bizonyításra, míg az eredmények úgymond másodlagosak lesznek. Magyar játékosok, magyar edzők, magyar csapat, ez a mi filozófiánk, nem szeretnénk idegenlégiósokkal feltölteni a keretünket a későbbiekben sem, ehhez pedig kell az, hogy motivált és tapasztalt fiataljaink legyenek.

Ahogy eddig, úgy ezután is a saját nevelésű fehérvári fiatalokra építenek az FVSE-nél
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Az elmúlt esztendők aktív és szisztematikus toborzása mellett a létszámmal már nincs gond az ifjú székesfehérvári vízilabdázók háza táján.

– A nagy létszámra való tekintettel a serdülőcsapat mellett a gyermek korosztályban is két csapatot indítottunk a regionális bajnokságban, illetve a gyerek korosztály alatti együttessel is részt vettünk Budapest-bajnokságon. Ez annak is köszönhető, hogy minden évben komoly érdeklődés mellett rendezzük meg nyári táborunkat, idén is már az első turnusban 35 fiatal jelezte a részvételi szándékát, amelynek több mint 50 százaléka máshol sportol, azaz még csak most fog közelebbről megismerkedni a vízilabdával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában