NB I.

2020.01.18. 13:00

Mezőkövesdről pótolta visszavonuló kapusát a Kisvárda

Dombó Dávidot szerződtették a brazil hálóőr helyére.

Révész Attila sportigazgató az M4 Sport Átigazolás című műsorában jelentette be, hogy az őszi szezon végén visszavonult brazil Felipe helyett megszerezték a szintén első osztályban szereplő Mezőkövesd 26 éves kapusát.

„Pénteken minden érintettel sikerült megállapodnunk, így Dávid a délutáni edzőmérkőzésünk második félidejében már be is tudott mutatkozni a csapatban”

- mondta a sportvezető.

Hozzátette:

az idő rövidsége miatt nem gondoltak arra, hogy Felipéhez hasonló képességekkel és rutinnal rendelkező kapust szerződtessenek Magyarországról vagy a környező országokból.

Dombó – aki 2015-ben került Mezőkövesdre – korábbi teljesítménye azonban számukra meggyőző volt abban a tekintetben, hogy a csapat segítségére lehet.

Révész bízik abban, hogy az utóbbi időben kevés játéklehetőséghez jutó kapus hamar visszanyerni a formáját.

A korábbi korosztályos válogatott Dombó mellett még két kapus, Mihai Minca és Zöldesi Illés van a kisvárdai keretben.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!