Mesterségem címere: triatlonista

Üdén és frissen jelent meg szerkesztőségünk ajtajában Lukács Levente, akivel egy több mint három kilométeres velencei-tavi úszóedzés és egy 90 kilométer hosszú kerékpáros gyakorlás között van alkalmam találkozni. A személyes interjút már hosszú ideje húzzuk-halasztjuk, a késés legfőbb oka, hogy Levi leginkább az Amerikai Egyesült Államokban versenyez. Triatlonozik, ezt is inkább hosszú távon teszi (szép „magyarosan” úgy is mondhatjuk, ironmanezik), ráadásul nem is akárhogyan.

– Három hete már, hogy itthon, Fehérváron készülök a szeptember 7-én kezdődő Ironman 70.3 világbajnokságra, amit Nizzában rendeznek – közli a 25 éves sportoló. – Az túlzás, hogy ingázom, de az év egyik felét az USA-ban, a másikat Magyarországon töltöm.

Lukács már a megyeszékhelyen látta meg a napvilágot, miután szülei Erdélyből települtek át. Az öt-hat évesen remekül úszó kissrác a legendás fehérvári tréner, Katona Ferenc hatására kezdett el öttusázni, ami olyannyira jól ment neki, hogy csapatban utánpótlás Európa-bajnoki-harmadik helyet szerzett. A siker ellenére „megcsömörlött” a mindennapi edzésektől, állandó felkészülésektől a tehetséges fiú, aki az érettségit követően úgy döntött, kipróbálja magát a civil életben.

– Miközben a barátaim élvezték a nyarat, diákmunkával zsebpénzt kerestek, én folyamatosan edzőtáboroztam. Akkoriban nem láttam azt, hogy az öttusából meg lehetne élni, ezért jelentkeztem a Testnevelési Főiskola egyik tanfolyamára, s mellette egy bankban kezdtem el dolgozni. Boldog voltam, legalábbis azt hittem.

A rózsaszín köd akkor kezdett el leginkább fakulni, amikor főnöke besétált egy Ironman-feliratú pólóban.

– A táv teljesítéséért kapott trikót rögtön kiszúrtam, szóba elegyedtünk és kiderült, hogy a váltóban induló csapatához éppen futót keresnek a következő versenyre. Tudott az öttusás múltamról, így igazából nem tudtam kibúvót keresni.

Szerelem volt első látásra, ennek ellenére nem gondolta, hogy pár év múlva már profiként űzi ezt az úszásból, kerékpározásból és futásból álló sportot. Tévedett...

– Körülbelül egy éve dolgozhattam a bankban, amikor egyre jobban kezdett hiányozni az, amitől eltávolodtam: a verseny, az adrenalin, a győzelem. A főnököm megértett, én pedig úgy döntöttem, inkább kipróbálom magam külföldön.

– Első fázisban három-négy hónapot töltöttem Amerikában, ahová egy családi ismerős révén kerültem. Be kellett vasalnom az angolt, csak úgy boldogulhattam. A Missouri államban lévő St. Louis városa lett az új otthonom, nem véletlenül, hiszen a környéken legalább 30 triatlonegyesület található. Nagy hagyománya van ott ennek a sportnak.

A pentatlonos tréningek nem múltak el nyomtalanul, a bringán azonban volt mit csiszolni, ennek fejlesztésére még hazánkban megkeresett egy magyar szakembert.

– Még egyáltalán nem voltam „kész”, amikor elindultam az első megmérettetésemen a tengerentúlon. Túlzás, hogy ódzkodtam volna a versenyektől, de folyamatosan az eredménykényszer járt a fejemben. Gyerekként nagyon sokat, nagyon keményen dolgoztunk azért, hogy egyszer mi legyünk a világ legjobb öttusázói, azóta egy kicsit másképpen látom a dolgokat.

Ezt a fajta a görcsösséget a csapattársak, sőt a riválisok is kiszúrták, akik odaléptek hozzá és hátba veregették. Lukács elmondása szerint ekkor áttört egy gát nála, onnantól olyan felszabadultan ment a pályán, hogy meg is nyerte a viadalt.

– Az eredményhirdetés után odajöttek hozzám, hogy szeretnének leigazolni, mégpedig profinak. Rögtön telefonáltam édesanyámnak, hogy elújságoljam a nagy hírt, aki tudta, nekem még volt egy befejezetlen ügyem a sporttal.

2017-től kezdődően felgyorsultak az események a Fejér megyei úriember életében, aki azóta új trénerrel készül.

– Sally, az edzőm keményen megköveteli tőlem a munkát, amiben segítségére van egy applikáció is.

Mester és tanítványa sokszor egy olyan alkalmazáson keresztül „kommunikál” egymással, amiben rögzítve van a pulzusszám, az erőkifejtés vagy a kalóriaveszteség – nagyjából minden. Csalni nem lehet, de nem is érdemes, mert magával szúr ki az ember.

– Mivel sokszor költséghatékonyabb egyedül utazni, ezért Sally a technika révén követi a mozgásomat. Ha azt mondja, landolás után néhány órával fussak le öt-hat kilométert, akkor bizony nincs választásom. Ha nem látja az eredményeket, akkor tudja, nem végeztem el a feladatot.

Volt olyan esztendő, hogy 41 alkalommal állt rajthoz, ebből 37-szer dobogón végzett, de ami még ennél is elképesztőbb: 32-t (!) meg is nyert.

– Mivel Magyarországon egy-másfél év kimaradt, ezért valahogy vissza kellett szerezni az állóképességemet. De nemcsak az erőnlétem fejlődött eközben, egyre jobban kezeltem a stresszhelyzeteket, egyre lazább lettem én is.

Sokszor érkezik látogatóba, ha teheti, lemegy itteni klubjába, az Alba Triatlon SE-be.

– Amikor Amerikában vagyok, akkor úgy érzem, ott is maradok, de ha hazajövök, ugyanez az érzés fog el. Kint teljesen más, az emberek többsége nem egyik napról a másikra él. Mindenki el van adósodva, a hitelkártyát leginkább befektetésként használják: egy új televízió, utazás, autó, ház – ezek mind az életminőségüket javítják. Nem görcsölnek azon, hogyan fizetik majd vissza a banknak a pénzt.

Karrierjét sokáig a családi kasszából finanszírozták, kinti egyesülete ugyan biztosított neki szállást és beszerezte a szükséges eszközöket a felkészüléséhez, de bevételi forrása nagyban függ a pénzdíjas erőpróbákon elért eredményeitől.

– Elkezdtem egy egyetemet Virginiában, ahová szintén a triatlonnak köszönhetően kerültem. Egyelőre online tanulok sportmenedzser szakon, de az utolsó évben már be kell járni. Az USA-ban az oktatás is eltér a miénktől, konkrétan olyan órákat vehetnek fel a diákok, amelyikhez kedvük van.

Számos helyen megfordult a koronázóvárosi kiválóság: járt Ausztráliában, Dél-Afrikában, Hawaii-n, Olaszországban, Horvátországban – sorolhatnánk. Jövő vasárnap ismét hazánkat és Székesfehérvárt képviseli Nizzában, az Ironman 70.3 világbajnokságon.