Sport

2006.06.24. 02:29

Messzi távolba

Tegnapi számunkban az MLSZ honlapjára hivatkoztunk, amikor az FC Fehérvár lehetséges ellenfeleinek a listáját közöltük. Mondani sem kell, hogy a távo ...

Mórocz Zsolt

Tegnapi számunkban az MLSZ honlapjára hivatkoztunk, amikor az FC Fehérvár lehetséges ellenfeleinek a listáját közöltük. Mondani sem kell, hogy a távolságokat tekintve, minden tekintetben ég és föld a különbség...

A Nyonban megtartott tegnapi sorsoláson, elsőként az Újpest nevét húzták ki, s a "mázlista" lila-fehérek innen Európából kaptak ellenfelet, a liechtensteini Vaduz lesz a riválisuk. Ezzel szemben az FC Fehérvár már most szervezheti az utazást, ami nem lesz olyan egyszerű, hiszen Kazahsztán fővárosa, Almaty (régebbi nevén Alma Ata) több mint 5 ezer kilométerre található Székesfehérvártól. Amúgy a piros-kékek még az 1990-es évek elején, dr. Brávácz Ottó elnöksége idején már jártak Alma Atában, ahol barátságos mérkőzést vívtak egy csapattal. Érdekesség, hogy az akkori fehérvári delegációnak a jelenlegi csapatkapitány, Kuttor Attila is a tagja volt. Akkor a repülőgépes út a Moszkvai átszállással együtt majd 10 órát vett igénybe, míg a visszaút még többet, mert a meglehetősen öregecske gép a nagy szélben túl sok kerozint fogyasztott, ezért menetrenden kívül le kellett szállni a külön tankolásért.

Persze, azóta a viszonyok vélhetően jobbak lettek, de mindenre fel kell készülni. Ami a Kairat Almaty csapatát illeti, túl sok információ nem áll rendelkezésre, bár a klub rendelkezik internetes honlappal, oldalzártánk időpontjáig az nem működött. Csak annyit tudni a Kairatról, hogy a 16 csapatos kazah bajnokságban jelenleg az 5. helyen áll, az eddigi 12 mérkőzésén 5 győzelem, 4 döntetlen és 3 vereség a mérlege. Legutóbb, június 14-én a 12. helyezett Alma-Ata ellen 3-2 arányban győzött. A sorsolásról - Nyonban egyébként Viniczai Tibor képviselte a fehérváriakat - szerettük volna megkérdezni Csertői Aurél véleményét, ám a vezetőedzőt, aki a németországi vb-n tartózkodik, nem értük el. Információink szerint tegnap délelőtt ülésezett a Fehérvár FC Kft. felgyelőbizottsága, majd azt követően, délután a klub többségi tulajdonosai és az ügyvezetője a FEB elnökének, Pénzes Mihálynak a társaságában beszélték meg a klub anyagi helyzetét. Lapzártánk idején ez még tartott. Fotó Fási László

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!