Sport

2016.08.25. 14:25

Megyei I.: Meglepetésre vágynak a csapatok

Székesfehérvár - A 3. fordulóra készülődnek a csapatok Fejér megye első osztályú labdarúgó-bajnokságában. A hétvégi párosítások vendéglátó csapatainak trénereit kértük esélylatolgatásra.

Káldor András

Augusztus 27., szombat, 15
Lajoskomárom (13.)-Mór (5.)

Csulik Zoltán a Lajoskomárom megbízott edzője: - Nem indult jól a szezon, de Bicskén már azért kicsit szebb arcát mutatta a társaság, és talán a kezdőcsapatot is sikerült megtalálni. Ezen a mérkőzésen már voltak helyzeteink, ki tudtuk őket alakítani, de még a gól hiányzik a játékunkból. Igazság szerint a Mór ellen sem mi vagyunk az esélyesek, mert ellenfelünk kitűnő erőkből áll. Fiatalok, gyorsam és sokat mozognak. Mindenesetre próbálunk egy jó meccset játszani, meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Jelen helyzetünkben, a hazai közönség előtt bízom, és elégedett lennék a pontszerzésben, de a nagy teher egyelőre még nem nyomja a fiúk vállát, nyomja inkább a Mórét, mert nekik vannak inkább olyan magasabb céljaik, mint a bajnokság megnyerése.

Augusztus 27., szombat, 17 óra
Velence (10.)-Bicske (6.)

Czakó András a Velence vezetőedzője: - Jól sikerült az előző hétvége (Polgárdi ellen 2-1- a szerk.), büszke vagyok a fiúkra, mert hátrányból álltunk fel, annak ellenére, hogy egy durva szabálytalanság miatt megsérült a belső védőm, Rakonczay András, őt le kellett cserélnem, és kórházba is került. Ráadásul a kapusunk, Bostyán Ernő is kapott a lágyékára egy rúgást, de szerencsére ő végig a pályán tudott maradni, ennek ellenére nyerni tudtunk. A hétvégén ismét egy kemény összecsapás vár ránk - hasonló lesz az Iváncsa elleni találkozóhoz - hiszen a Bicske is bajnoki címre törő csapatok közé tartozik. Nem lesz könnyű mérkőzés, de remélem, hogy hazai pályán megint sok néző előtt játszhatunk, és a kritikus hangok mellett a Hajrá Velence! rigmust is hallhatjuk.  Azzal lennék elégedett, igazán örülnék, ha itthon tudnánk tartani egy pontot.

Sárosd (7.)-Ercsi Kinizsi (4.)

Dvéri Zsolt a Sárosd vezetőedzője: - Jól kezdtük a bajnokságot, a hazai pályán leginkább azt várnám a csapattól, hogy azt az arcát mutassa, amelyet a felkészülési, és a kupamérkőzéseken, valamint az első bajnokin láthattunk már. Kíváncsi leszek, hogy jó ellenfél ellen milyen teljesítményt nyújtunk, - természetesen bízva a pontszerzésben.

Remélem, hogy a fiatalok is átérzik a lehetőséget, és megragadják, hiszen itt megmutathatják magukat, és feljebb is tudnak lépni. Kezdünk összeérni, bár akadnak azért problémáink, de jó irányba haladunk, bizonyítja ezt az aránylag jó rajtunk is. Van eltiltottunk (Kosaras Szabolcs - a szerk.), lesz olyan, aki elfoglaltsága miatt hagyja ki a mérkőzést, de megvan a bő keretünk, így nyugodtan nyúlok mindenkihez, a kiesőket tudjuk pótolni. Igazán azzal lennék elégedett, ha a hétvégi, Mezőfalva elleni mérkőzéshez képest most előre lépnénk, mert az egy kicsit rosszul sült el, és egyáltalán nem tetszett. Ennek tükrében azt is kértem a játékosoktól, hogy térjünk vissza arra az útra, amelyet korábban is jártunk.

Augusztus 28., vasárnap, 17 óra
Baracs (9.)-Martonvásár (3.)

Éliás Zsolt a Baracs vezetőedzője: - Nehéz mérkőzést várok, egy harcos, küzdős csapat lesz az ellenfelünk. Hazai pályán megint szeretnénk jól szerepelni. Lépésről-lépésre haladunk, természetesen újonc csapatként nagyon fontos lenne, hogy egy újabb győzelmet szerezzünk, arra törekszünk. Most már kezdünk kiegészülni, de egy-két sérültünk van még, bár sokkal jobb a helyzet, mint az elmúlt két fordulóban.

Pátka (12.)-Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő (2.)

Takács Viktor a Pátka vezetőedzője: - A sorsolásunk egyáltalán nem mondható álomszerűnek, az első két fordulóban is jó csapatokkal találkoztunk (Ercsi Kinizsi, Martonvásár - a szerk.), az azonban mindenképpen bíztató, hogy a játékban nem voltunk alárendeltek egyik esetben sem. Egy kis plusz hiányzott a csapatból ahhoz, hogy pontot szerezzünk. Azon dolgozunk, hogy ez most már kijöjjön! Igazán a győzelemmel lennék elégedett, de azt azért tudni kell, hogy ezen a meccsen sem mi vagyunk az esélyesek, de mindent meg fogunk tenni. Jelenleg a kapufáink kifelé pattannak, amennyiben keményen dolgozunk, akkor előbb-utóbb ez a tendencia megfordulhat. Teljes a keretünk, nincs hiányzónk, úgyhogy ez nem lehet probléma. A csapat összhangján nem lehet érezni, hogy bármilyen gond lenne, de az biztos, hogy a következő hetekben kiderül, hogy milyen fából faragtak bennünket csapatszinten.

A pátkai Takács Viktorra (kék) ismét nehéz mérkőzés vár  Fotó: Kricskovics Antal

Aba-Sárvíz FC (14.)-Iváncsa 1.)

Bor József Dezső az Aba-Sárvíz FC vezetőedzője: - Tisztában voltunk vele, tudtuk, hogy nehéz lesz, de nem gondoltuk, hogy ennyire. A játékosállományunk továbbra sem változott, vannak sérültjeink, nem sikerült még igazolni. Csak magunkra számíthatunk, mindent meg fogunk tenni vasárnap, hogy egy jó mérkőzést játszunk a megye, utóbbi években kiemelkedő csapatával. Titkon bízom a pontszerzésben, bár azt tudjuk, hogy ennek eléréséhez nagy bravúrra, szuper teljesítményre lenne szükség.

Sárbogárd SE (16.)-Mezőfalva (11.)

Gracza Tibor a Sárbogárd SE vezetőedzője: - Legutóbb gyengén, enerváltan játszottunk (0-6 a Mór ellen - a szerk.), számomra is meglepetés volt.éz mit mondani! Próbáljuk összeszedni magunkat, és úgy készülni, ahogy elvárható. A Mezőfalva ellen sem lesz könnyű dolgunk, vannak gondjaink, de megpróbáljuk belülről megoldani. Ezek ellenére főleg csak a győzelemmel lennék elégedett, mindent egy lapra feltéve kell harcolnunk, mert nem szeretnénk nagyon lemaradni.

Tordas (15.)-Polgárdi (8.)

Korolovszky Gábor a Tordas vezetőedzője külföldön tartózkodott, ezért Farkas Örs klubelnököt kértük fel, hogy nyilatkozzon: - Nyilván nem szerencsés a sorsolásunk olyan szempontból, hogy nehéz ellenfelekkel találkozunk az első öt fordulóban. Várható volt, hogy egy frissen alakuló gárda, még abban az esetben is, ha komoly munkát végez, ötheti felkészüléssel nem fogja megváltani a világot. Mi végezzük azt a munkát, amelyet úgy ítélünk meg, hogy sikerre vezethet, és azt reméljük, hogy minél hamarabb, akár már ezen a hétvégén, a Polgárdival szemben látszani fog ennek az eredménye.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!