NB I.

2019.12.30. 18:10

Megvan a DVSC új vezetőedzője

Vitelki Zoltánt nevezeték ki a labdarúgó NB I-ben nyolcadik helyen álló Debrecen vezetőedzőjének – közölte a klub elnöke hétfőn sajtótájékoztatón.

Debrecen, 2019. december 30. Vitelki Zoltán, a Debrecen labdarúgócsapatának új vezetõedzõje bemutatkozó sajtótájékoztatóján 2019. december 30-án. Elõdje, Herczeg András december 27-én lemondott posztjáról. MTI/Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Szima Gábor elmondta:

fél plusz két évre szóló szerződést kötöttek a trénerrel, akitől azt várják, hogy stabilizálja a csapat helyzetét, konkrét célt azonban nem tűztek ki elé.

A klubelnök hozzátette: Herczeg András pénteki lemondását követően vették fel a kapcsolatot a szakemberrel, akit felkészült edzőnek, erős személyiségnek tart.

„Biztos vagyok benne, hogy megoldja a feladatot”

- fogalmazott.

Szima Gábor kitért arra is,

sokan kockázatosnak tartják, hogy Vitelki számottevő NB I-es tapasztalat nélkül lett a DVSC vezetőedzője.

A klubelnök példaként Kondás Elemért említette, aki hasonló helyzetből indulva a többi között két bajnoki címet is szerzett a Debrecennel.

Vitelki Zoltán elmondta: nem tudott nemet mondani a klub által kínált lehetőségre, amely egy edző életében óriási távlatokat nyithat meg. A tréner nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy Herczeg Andrást követően vehette át a csapat irányítását. Kiemelte: a DVSC kerete „jó anyag”, olyan, amelyre lehet építeni.

„Azon leszek, hogy eredményesen szerepeljünk, már nagyon várom a közös munkát”

- fűzte hozzá.

A 49 éves szakember korábban másod- és vezetőedzőként is irányította a Diósgyőrt, a klub színeiben több mint ötszáz mérkőzést játszott. Dolgozott Kazincbarcikán és Budafokon is, legutóbb a Mezőkövesd megyei első osztályban szereplő második csapatát irányította. Vitelki Zoltán munkáját Kriston István, Igor Bogdanovics és Erdélyi Miklós segíti majd.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!