Fehérvár AV19

2019.02.14. 22:34

Megint itthon a felsőházban

Régi ismerősként, négy év kihagyás után köszöntheti a fehérvári publikum az osztrák jégkorong-bajnokság felsőházi középszakaszának mezőnyét.

Dévai Nándor Csaba

Nem sok babér termett a KAC-nak a fehérvári kapu előtt

Fotó: Koppán Viktor / Fejér Megyei Hírlap

Nem tegnap volt a 2014/2015-ös szezon, amikor még Rob Pallin vezetésével az alapszakasz hatodik helyéről, biztos rájátszóként kezdte a középszakasz küzdelmeit a Fehérvár AV19. Azóta kellett várnia az Ördögkatlan közönségének, hogy kedvenc jégkorongosaik ismét „hazahozzák” a felsőházi összecsapásokat, amit idén Hannu Järvenpää vezetésével sikerült abszolválni.

Péntek este 18 órától a rekordbajnok Klagenfurt érkezik az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokba, akik a csapat kedvenc ellenfeleivé váltak a szezon során: eddigi négy találkozójukat követően ugyanis kivétel nélkül Erdély Csanádék hagyhatták el győztesen a jeget. Ezek közül kétszer a rendes játékidőben jött a siker, egy alkalommal Stipsicz hosszabbításban szerzett góljával győztek, egy alkalommal pedig Hári János büntetője döntött a fehérváriak javára. A Graz elleni idegenbeli vereség után nem is jöhetne jobbkor ez a találkozó, ahol hazai közönsége előtt térhet vissza a győzelem ösvényére a csapat, lendületet adva a folytatáshoz.

Nem sok babér termett a KAC-nak a fehérvári kapu előtt
Fotó: Koppán Viktor / Fejér Megyei Hírlap

Bármennyire is jól álljon ma esti ellenfelével szemben a fehérvári alakulat, a KAC sem véletlenül zárt a legjobb hat között. A harmadik helyet megszerző gárda 83 pontot gyűjtött a 44 mérkőzés során, ami csak néggyel maradt el a holtversenyben 87 pontot szerző első helyezett Graz és a második Vienna Capitals teljesítményétől. Legjobb játékosuk, a 29 éves kanadai Nick Petersen a liga kanadai táblázatának negyedik helyén állt az alapszakasz után, 25 góllal és 31 gólpasszal – rá tehát kifejezetten figyelnie kell majd a hátsó alakzatnak.

Ha van olyan játékelem, amiben fejlődnie kell majd a folytatásban a Fehérvárnak, az éppen a kapott gólok számának csökkentése. Järvenpää edzői stílusának fontos része a bátor, már-már nyílt sisakos küzdelem, aminek hála sokszor eredményes a Volán, hátul viszont sebezhetővé válik. Az első hatból így a harmadik legtöbb gólt ütötte, viszont magasan a legtöbbet is kapta, 23-mal többet a második Salz­burgnál. A Klagenfurt jól indította a középszakaszt, hazai jégen 6-2-re verték a Salzburgot, jelezvén, komoly terveik vannak a folytatásra nézve.

Ehhez viszont a Fehérvár AV19 játékosainak és a mögöttük álló több mint háromezer szurkolónak is lesz egy-két szava a 18 órakor kezdődő találkozón!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában