Máthé Krisztián karrierje több helyen megtört, de mára már világbajnoki ezüstérmes

A kezdetek

– Eleinte úsztam, de nagyon hamar csatlakoztam a bátyáim után a Központi Sportiskolához (KSI), ahol elkezdtem kajakozni, és több mint tíz évig volt szinte a második otthonom. A két tesóm, József és Gábor (aki ifjúsági korosztályban, szintén maratoni távon világbajnoki bronzérmes volt – a szerk.) már ott kajakoztak, mert édesapám jóban volt az akkori edzőjükkel, Géczi Erikával. Ezek után nem is volt kérdés, hogy majd idővel én is kajakozni fogok.

Az úszást egyáltalán nem szerettem, így 2002 őszén levittek a szúnyog-szigeti vízitelepre, hogy akkor próbáljuk ki a kajakot. Emlékszem az első edzésre, nem is akartam menni, sírtam… Rácz Zsuzsi fogadott engem a csoportjába, és néhány edzés után már nem sírva mentem le, hanem hogy mikor jöhetek újra. Tetszett maga a kajakozás, a szabadban lenni, a jó társaság. Persze sokat jelentett az egészben, hogy a testvéreim ott voltak mellettem, ha bármi volt. Részben ők is segítettek megszerettetni a sportot magát. Zsuzsinak is rengeteget köszönhetek, hiszen akkor egy nagyon jó csapatot kovácsolt össze, akikkel hosszú ideig még együtt is edzettünk, s nem mellesleg az edzések játékosak és versenyzősek voltak, amelynek révén jöttek is az eredmények.

Munkás évek gyümölcse

– Egy kis idő múlva Ballay László vette át az edzésemet, akivel nagyon sok időt töltöttem, vele lehettem kétszeres magyar bajnok. Egyszer még, minikajakos koromban maraton magyar bajnokságon 10 km-en, majd serdülőként Szabó Péterrel tudtunk 4000 méteren nyerni. Laci mini­kajakos koromtól ifiig kísérte az utam, persze voltak nehézségek is, de ez a velejárója egy edző-tanítvány kapcsolatnak, főleg serdülőkorban. Főként abban az időben, amikor megjelenik a bulizás, a lázadás, ám Laci ezeket tudta kezelni, s egy egész jó csoportot hozott létre, rengeteg korosztályos válogatottal.

Ezek után ifiben (17-18 évesen) átadott minket, az 1994-ben született brigádot Matyus Zsoltnak, akinél újratanultam kajakozni. „Matya” nagyon szigorú volt, a technikai hibákra meg egyszerűen allergiás volt, arra, ha valaki rosszul evezett. Az első két-három hónapomban, amikor átkerültem hozzá, csak kaszálva kajakozhattam, hogy berögzüljön a mozgás. (Úgy kell elképzelni, mintha össze lenne kötve a kéz és a felsőtest, a könyök odaragasztva a törzs mellé, így csak minimális csapással és sok törzsforgással lehet kajakozni – a szerk.)

Matya összerakta az evezésemet, és elkezdtem fejlődni. Ehhez az is hozzásegített, hogy egy nagyon erős csapatba kerültem, abban az évben majdnem mindenki indult valamilyen nemzetközi versenyen. Ekkor lettem harmadjára is magyar bajnok, 1000 méteren, négyesben Homoki Márk, Székely Máté és Urbán Bence mellett.

Az igazi mérföldkő

Éppen készültem a maraton mellett 200 méter párosra egy másik sráccal az első síkvízi válogatón 2013-ban, aki az előfutamban 100 méter után letette a lapátot, mert neki nem tetszett valami. Sosem voltam igazán sprinter, de ez nagyon rosszulesett. Nem is akartam versenyezni utána, edzeni meg pláne nem. Elkezdtem dolgozni kicsit. Az országos bajnokságokon elindultam azért, hogy az egyesületnek pontokat szerezzek, de ott sem voltam edzett. Rosszulesett minden húzás…

A barátnőm unszolására azért néha lejártam edzeni, de ez néha annyit jelentett, hogy ő lejött hozzánk az egyesületbe, és elmentünk párosban egy kicsit evezgetni. Később addig rágta a fülem, míg 2013 novemberében újra lejártam edzeni, és csatlakoztam az UTE csapatához a Lecsó-­csoportba úgy, hogy előtte fél évig alig edzettem, és nem is nagyon hiányzott.

Sérülések

– Több sérülésem volt, ami befolyásolt versenyzőként. Volt egy gerincsérülésem gyerekként, ahol a kórházban a röntgen törést mutatott, de a CT alapján kiderült, hogy nincs nagyobb baja a gerincemnek, persze sajnos ez sokáig fájt, és igazából a mai napig kihatással van rám. Emellett volt egy kisebb vállműtétem is, amikor szintén sokat ki kellett hagynom még serdülőként – de a legfrissebb a 2017-es januári sífutóbalesetem. Akkorát sikerült esnem, hogy a jobb felkarcsontom fejéből a vállamnál letört egy nagy darab. Mondanom sem kell, sokat szenvedtem vele…Nem akart javulni, és nem bírtam vízszintes fölé emelni a kezem hetekig. Nem tudtam vele edzeni, pedig szerettem volna. Ez a tehetetlen állapot annyira demotivált, hogy nem láttam értelmét annak, hogy nekem folytatnom kellene a kajakozást. Rengeteget edzettem akkortájt a többszörös maraton-világbajnok kenus Kövér Mártonnal, aki nagyon sokat segített átlendülni a holtpontokon, és visszahozta a kedvem a versenyzéshez is.

Talpra állás

– Gannoruwa Levente (Lecsó), a mostani edzőm 2013 óta irányítja a felkészülésem, és vele értem el az első nagy sikeremet is, hogy egy nemzetközi versenyen indulhassak. 2014-ben Nyári Bendegúzzal K-2 maraton 30 km-en indulhattunk a maraton-Európa-bajnokságon, ahol kilencedikek lettünk a felnőttek között. Innen tudtam, mire fogok készülni. Jöttek is az eredmények: egy évvel később a győri világbajnokságon már ezüstérmet szereztem egyéniben az U23-as korosztályban, majd 2016-ban jött az első év, amikor már az Eb-n és a vb-n is indulhattam, habár egyiken sem voltam szerencsés. Az Eb-n hatodik lettem, a vb-n a kezdeti irányításból és éremesélyekből végül csak egy hetedik hely lett.

2017-ben is szerencsétlenül jött össze az Európa-bajnokság – az utolsó futószakaszon beleestem a vízbe, és negyedik lettem. A vb volt az utolsó U23-as versenyem, ahol végül szereztem egy bronzérmet – ez tette biztossá, hogy belecsapok a felnőtt korosztályba is.

Az idei évben párosban Boros Adriánnal az Eb-ről és a vb-ről is ezüst­éremmel jöttünk haza. Nagyon sokat köszönhetek Lecsónak, hogy ő mindig hitt bennem, és most meg is van az eredménye.

A célok

– Nos, igen. A rövid távú célom egyértelműen az, hogy a 2020-as budapesti maraton-­Eb-n a dobogó legfelső fokára állhassak, és akár a norvégiai vb-n is. Mindenképpen nagyot dobna a motivációmon, ha itthon, hazai körülmények között sikerülne nyernem egy versenyt.

Hosszú távon nagyon jó lenne a világjátékokon indulni, ahol a maraton kajak ismét szerepel a versenyszámok kö­zött, illetve jó lenne a márványtáblára is felkerülni (a Magyar Kajak-Kenu Szövetségben elhelyezett márványtáblára az olimpiai bajnokok és az öt világbajnoki címig jutó kajak-kenusok neve kerül fel, ezzel „örökös bajnokok” lesznek – a szerk.).

Civilként a rövid távú tervem, hogy a nyáron végre befejezzem a tanulmányaimat a Testnevelési Egyetemen. Ez például egy olyan dolog, amelyre nem vagyok büszke, hogy ilyen sokáig húztam. Hosszú távon edzőként, de a sportágon belül tudom magam a leginkább elképzelni. Egyébként edzőként már tevékenykedtem pár évet az UTE-ban Varga Máté oldalán, és nagyon szerettem. Egy jó kis csapattal dolgozhattam együtt, és élveztük a közös munkát is. Most viszont egyelőre a versenyzői karrieremre koncentrálok, de ha kell, a jelenlegi egyesületemnél, a Dunaferr­nél is be­segítek bármiben.

A másik fél

A szintén kajakos és maratonista Katona Lilivel hét éve alkotunk egy párt, akit mind a mai napig a másik felemnek gondolok. Nagyon sokat segítettünk egymásnak mindenben. Ha a tanuláson volt a sor, akkor abban támogattuk egymást, ha más probléma volt, azt is meg tudtuk oldani. Kajakban mindig megkérdezzük egymás véleményét, érdekel, mit gondol a másik a jelen állapotban, hogy megy az edzés, mit lát rajtam, hogy pihenjek, vagy ne lustuljak el, inkább mozogjak. Figyelünk egymásra!

Nélkülük nem ment volna

– Két embert tudok kiemelni: a barátnőmet, Lilit és az edzőmet, Gannoruwa Leventét. Mindketten tudják, milyen vagyok, hogy mikor hogyan kell hozzám szólni. Nélkülük nehezen lennék ott, ahol vagyok. Mindent megadtak nekem, ami kellett ahhoz, hogy idáig eljussak. Bíznak bennem, és támogatnak, ennél több pedig nem kell.

Máthé Krisztián

SZÜLETETT: 1994. november 27., Budapest

KLUBJAI: KSI, FTC, UTE, Dunaferr SE

LEGFŐBB EREDMÉNYEI: