Sport

2013.07.16. 22:00

Tokaji: a csapat a lényeg, nem a nevek

A Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapata gyakorlatilag összeállt, így már tudhatjuk, kik veszik fel a harcot a következő EBEL bajnoki szezonban. Tokaji Viktor csapatkapitánnyal beszélgettünk erről.

Bobory Balázs

Biztató, hogy az újonnan igazolt külföldiek valóban erősítésnek tűnnek. Hiszen van közöttük NHL-bajnok (Jackman), két NHL csapat által korábban draftolt jégkorongozó (Sarauer, Gawryletz), egy magyar felmenőkkel rendelkező csatár (Horn), egy, az EBEL-ből ismert támadó (Naglich), no és a tavalyi kedvenc Banham. Adott a középosztály , nyolc magyar, 25 évesnél idősebb játékossal, köztük három tapasztalttal (Mihály, Tokaji, Kovács). Csapattag 15 tehetséges fiatal, akik közül a legidősebb a 23 éves kapus Bálizs, míg a legfiatalabb Erdély (17), de még ott van a 18 éves Kocsis, Vincze, Szabó is. Belőlük kell csapatot csinálnia az új mesternek, Marty Raymondnak. Azzal kezdtük Tokaji Viktor csapatkapitánnyal, hogy sikerült eleget pihennie a szünetben, illetve nemrég nősült emberként a nászút után?

- Igen, bár valójában ebből az időből a nászutunk jelentette a pihenést. Mert már korábban elkezdtem a munkát, Puskás Sándor segítségével Kovács Csabival együtt dolgozunk, és nem unatkozunk.

 

Tokaji Viktor: az új edző mindenkinek megtalálja majd a helyét (Fotó: Fási László)

 

- A világbajnokságon jó játékot mutatott be. Kiheverte az előző évi sérülését?

- A vb-n az egész csapat megtette a magáét, önmagunkhoz képest jó teljesítményt nyújtottunk. Az előző bajnoki évnek is sok összetevője akadt, nem a sérülésem miatt volt olyan a játékom a december közepén elszenvedett sérülés után, amilyen.

- Nézzük az új csapatot. Mi a véleménye a külföldiekről?

Teljesen megváltozott a csapat összetétele, az összes légióstól elbúcsúztunk, és sok fiatal jött közénk. Az egyik valóság a külföldiek esetében az, hogy a statisztikából, illetve korábbi hátterükből mit tudhatunk? Ennél is fontosabb, az új szakvezetés miképp tud belőlük jó csapatot kovácsolni? Bízok benne, hogy mindenkinek megtalálja a helyét a mester, és jó csapatunk lesz. Mert ez a lényeg, a névsor csak egy dolog.

- Erős lesz a tapasztalt magyarok 8 fős hada ?

- Igen! Más lesz a struktúrája a csapatnak, más taktikai elképzelésekkel. Marty bizonyára új elemeket akar majd megvalósítani, amelyek illenek a fiatalokhoz is.

- Mi a véleménye a csapat 15 fiataljáról?

- Be kell dobni őket a mély vízbe, aztán kiderül hogy tudnak úszni? Minket is húsz éve 16, 17 évesen a mélyvízbe dobtak, és pár év múlva ebből profitáltunk, hamar tapasztalatot gyűjtöttünk. Most biztos nagy lesz a konkurencia a csapatba kerülésért, ami egészséges dolog, az ifjak versenyéből a csapat húzhat hasznot!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!