Sport

2016.07.10. 18:20

Már nem veretlenek a Koronázók

Székesfehérvár - A Duna Bowl-nak keresztelt Fezen Divízió II döntőjében az alapszakaszt jobb pontarányával megnyerő Budapest Eagles volt a szintén száz százalékos teljesítményt produkáló Fehérvár Enthroners ellenfele.

Szupkai Gábor

A First Fielden ismét népes kék sereg gyűlt össze a lelátón, de a túloldali vendégeket is elkísérte közel kétszáz rajongójuk.

Az első támadást az Eagles vezethette és a futójátékukkal nem tudott mit kezdeni a hazaiak védősora, alig öt percet követőn 7-0-ra vezetett a budapesti csapat.

A második negyedben ezt az előnyt pár másodperc alatt megduplázták egy újabb futott touchdownnal (14-0), ám erre csattanós válaszként Erős Márk egy közel 70 yardos passzal találta meg Bakonyvári Patrikot. A jutalomrúgásnál két pontra mentek a hazaiak, ám nem sikerült a játék, 14-6-ra szépített az Enthroners. A fővárosiak a szünet előtt újabb pontokat szereztek, a félidőben 21-6 állt az eredményjelzőn.

A pihenőt követően az eladott labdák jellemezték a fehérváriak játékát ezeket pedig kegyetlenül büntették a budapestiek, és 35-6-ra elhúztak.

Az Enthroners a zárónegyedben kockáztatott, negyedik kísérletnél is passzjátékot alkalmazott, Sándor Gergő touchdownjával és a jutalomrúgással 35-13-ra alakította az állást a hazai együttes. Ám ennél közelebb sajnos már nem tudott lopózni a Fehérvár, ezzel a Budapest Eagles jutott fel a Divízió I-be, az Enthroners pedig a Tata Mustangs ellen játszik osztályozót.

- Csalódott vagyok a végeredménnyel. Ki kell majd elemeznünk hol voltak a fordulópontjai a mérkőzésnek, de most jobb volt az ellenfél ezt el kell ismerni. Sajnos az elején a futásaikat nem sikerült megállítani, mikorra pedig kialakult egy nagyobb különbség, akkor már változtatnunk kellett a játékunkon. Ettől függetlenül a támadóink is sokkal többet hibáztak a megszokottnál. Persze ahogy fogyott az idő már kockáztattunk, trükkös játékokat is megpróbáltunk, de ezektől függetlenül is voltak labdaeladásaink. Olyan is elejtette a labdát akitől ez nem megszokott. Összeségében fiatal a csapatunk, talán ez is benne van, de olyan hibákat követtünk el néha ami nem jellemző ránk. Ráadásul nem csak egy-egy embernél fordult elő, de ezek egyéni hibák, több gyakorlással kijavíthatóak. Ismerjük a Tata Mustangs csapatát, de most jön a nyár és biztosan náluk is lesznek változások, majd az osztályozó előtt kell kielemeznünk őket. De arra kell készülnünk, hogy feljussunk - nyilatkozta a mérkőzés után Pál Tibor Kornél az Enthroners vezetőedzője.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!