Sport

2008.08.21. 02:29

Majd Benedekék az olimpián

<strong>Budapest</strong> - Tegnap felkészülési mérkőzést vívott a magyar labda-rúgó-válogatott hazai környezetben, a Puskás Ferenc Stadionban. Az ellenfél Montenegró együttese volt.

Bobory Balázs

Attól nem kellett tartani, hogy a közönség majd győzelembe űzi a mieinket - Babos - Szélesi (Bodnár), Vanczák, Juhász (Tímár), Löw (Bodor) - Tóth B. (Vass), Vadócz - Huszti (Halmosi), Hajnal, Dzsudzsák - Priskin (Rudolf) -, hiszen alig pár ezren lézengtek a lelátón, mindenesetre legalább ők végigszurkolták a találkozót.

Már az első percben Dzsudzsák ráijesztett a vendégkapusra, aztán jó negyed órán keresztül csak a mezőnyben gyűrkőztek a csapatok, a montenegróiaknak akadt egy lehetősége. Később elkezdtek távolról tüzelni Husztiék, éppen a szélső bombája volt a legveszélyesebb, ám a kapus hárított. A 29. percben megszerezte a magyar csapat a vezetést. Tóth Balázs a tizenhatos vonalánál jobbra passzolt Priskin elé, aki egyből kilőtte a jobb alsó sarkot, 1-0. A fél-idő hajrájában Huszti kaput tévesztő emelése kapott tapsot, aztán büntetőhöz jutottak a vendégek a 45. percben, Vanczák sodorta el Vucsinicset, Jovetics pedig magabiztosan lőtt a kapuba, 1-1.

A fordulás után jobban játszottak a montenegróiak, és az 51. percben Vukcevic egy kipattanó labdát a hálóba küldött, 1-2. Négy perccel későpbb jött az egyenlítés, Vadócz remek beadását Hajnal egy átvétel után bombázta a kapuba, 2-2. Egyik fél sem volt elégedett, a vendégek ismét betaláltak Jovetics révén a 68. percben, 2-3. Szerencsére nem adták fel a mieink, Halmosit ütötte el a kapus a 86. percben, ez is tizenegyes, melyet Hajnal értékesített, 3-3. Maradt a döntetlen, a mérkőzés fordulatos, szórakoztató, izgalmas volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!