Sport

2007.05.29. 02:29

Magyar éremözön

Székesfehérvár - Nagy magyar (fehérvári) sikerrel ért véget a megyeszékhelyen rendezett SCD Holding női öttusa Világkupa és váltóverseny a Mol-Nagydíj küzdelemsorozata.

Kovalcsik Katalin

Kezdjük a szombaton, az egyéni és csapatversenyén történteket a lovaglás előtti állással. Ekkor Vörös Zsuzsanna vezette a mezőnyt, aki idén még nem produkált sikeres, szerencsés lovaglást.

- Most is a végén mondom meg, hogy mi volt... - hárította el a fel nem tett kérdést a negyedik tusa előtt.

- Zsuzsa lovagolható paripát húzott, rajta múlik minden. Biztos vagyok abban, hogy megoldja a feladatot - vélekedett a lehetőségekről Kulcsár Antal női szövetségi kapitány, az Alba Volán-Bericap szakmai igazgatója.

Az első három számban Vörös 5. lett a lövészetben, nyerte a vívást, és ugyancsak 5. az úszásban. Az uszodában nagy megyei fölényt tapasztalhattunk, Gyenesei Leila a 2., Kovács Sarolta a 3., Vörös az 5., Máthé Vivien a 6. lett itt.

Ami a lovaglást illeti: Vörös idén először mutatott be hibátlan produkciót, Máthé és Kovács is jól teljesített, Gyeneseinek, Juhász Katának ezúttal nem ment.

Vörös Zsuzsa előnye az angol Spence előtt 34 másodperc volt, és idén első alkalommal szakította át a célszalagot, az óriásit futó, a 8. helyrol indult angol Harland előtt.

- A vívásomnak örültem. Végre a lovaglást is élveztem, remélem megszűnt a lósorsolás átka - lihegte boldogan az olmipiai, világ- és Európa-bajnok fehérvári versenyző a célba érés után.

Kovács Sarolta is örömmel kereste a levegőt a célba érkezését követően.

- Ma szép álmom lesz, de holnap már újra versenyeznem kell - jelentette ki két bólogatás között.

Az egyéni verseny vég-eredménye: 1.Vörös 5580, 2. Harland (angol) 5532, 3. Spence 5500, ... 6. Máthé 5292, ... 12. Kovács 5192, 21. Füri 5012, 22. Tóth 4964, ... 24. Pataki 4924, ... 27. Gye-nesei 4848, 28. Cseh 4812, ... 30. Juhász 4676, ... 35. Vadász 3520. Csapatban: 1. Nagy-Brittania 16 216, 2. Magyarország (Vörös, Máthé, Füri) 15 884, 3. USA 15 688.

Vasárnap 15 indulóval rendezték a váltóversenyt, három magyar és három kazah csapattal. Vörös Zsuzsanna pihenőt kapott, nem volt egyik csapatnak sem a tagja.

- A lovaglás után meglátom, mi várható a végén - vélte Kulcsár Antal a vívás közben, aki mint ígérte, fiatalokat küldött a küzdőterekre.

A kapitánynak igaza volt, hiszen a lovaglás előtt az egyes számú magyar váltó (Máthé, Gyenesei, Kovács) állt az élen Kína és a kettes számú magyar egység (Füri, Tóth, Cseh) előtt. A vezető magyar csapat tagjai imponálóan lőttek és nyerték ezt a számot, de az úszásban is ők voltak a legjobbak, bár a vívásban csupán a 10. helyen végeztek, de végül ez is elegendő volt a 124 pontos előnyhöz Kína előtt. De ott volt a futás előtt még egy komoly akadály, a mindig bizonytalan lovaglás, és abban lehetett bízni, hogy Fortuna nem fordul el tőlük ismét.

- Zsuzsa tegnap jól lovagolt, úgy, ahogy tud. Ez jót tehet az önbizalmának, és talán a balszerencse is elkerüli. Én idén egyszer jól, kétszer rosszul lovagoltam, remélem, az elnökség ennek ellenére értékeli a válogatott kijelölésénél, hogy a másik négy számban jól produkáltam - hangzott Horváth Viktor véleménye a társról, önmagáról.

Ezúttal a negyedik tusa nem rázta szét a mezőnyt. A magyarok első egysége megmaradt az élen, bár a 124 pontból 34 maradt, és nem Kína, hanem a másik magyar, a Füri-féle társulat előtt. Másodpercekre átszámolva a Máthé-csapat előnye Füriék előtt 8, a kínaiak előtt 11 másodperc volt, míg a kazahok első csapata 13 másodperccel indulhatott Gyeneseiék mögött.

- Nagy és nehéz verseny ígérkezik, ahol reményeim szerint Kovácsék nyernek a másik magyar egység előtt - summázta az esélyeket Kulcsár Antal.

Izgalmas attétikai versenyre volt kilátás a záró számban. Az első csapatból Kovács és Máthé őrizte a másodperceket, az utolsó párban Gyene-sei és Füri között elmaradt a verseny, az ifjú Gyenesei meggyőző módon versenyzett és vitte célba csapatát. Ennek a versenynek ez volt a legbiztatóbb tanulsága, hogy bízni kell az ifjakban! És ne feledjük: a junior Gyenesei és Kovács első hazai felnőtt világversenyén aranyos lett!

- Kemény nap volt, jól lőttünk, úsztunk és futottunk. De a csapatnak a küzdeni tudása volt a legnagyobb erénye - lihegte boldogan nyakában a célszalaggal Gyenesei.

- A vívásunk nem sikerült, a többi számban kiegyensúlyozottan versenyeztünk. Nem gondoltam, hogy bemutatkozásként mindjárt az első hazai felnőtt világversenyen nyerünk. Nagyon boldog vagyok - így Kovács Sarolta.

- Ezzel a győzelemmel ráléptem a magam által kijelölt útra - ért fülig a szája Máthé Viviennek.

- Győztünk, szép volt, de szerdán Eb-csapatot kell hirdetnem, és egyre nehezebb a helyzetem... - örvendezett, értékelt Kulcsár Antal.

A végeredmény: 1. Magyarország I. 5170, 2. Magyarország II. 5116, 3. Kazahsztán 5068 ... 8. Magyarország III. (Juhász, Vadász, Pataki).

Vörös Zsuzsa előnye az angol Spence előtt 34 másodperc vo

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!