test és lélek

2018.02.23. 10:30

A lélek is megmozdult a Magyar Parasport Napján

Nem csak a testet, de a lelket is megmozgatták a Németh László iskola csütörtök dél-előtt rendezett érzékenyítő programjai.

B. Kiss László

Az Országgyűlés tavaly nyilvánította a Magyar Parasport Napjává február huszonkettedikét. Eme nap alkalmából a fehérvári Németh László Általános Iskolában is különböző programokat szerveztek. A paraolimpiáról szóló iskolarádiós összeállítást az a tucatnyi, fogyatékkal élő gyerek készítette, akik az iskolába járnak. Lélekmozgató osztályfőnöki órák következtek, amelyeken a fogyatékkal élő gyerekek hétköznapjairól szóló kisfilmet néztek és beszéltek meg a diákok, amint azt Ollé Ferencné igazgató lapunknak elmondta. A rendhagyó testnevelés órákon pedig a tanulók kipróbálhatták, milyen kihívást jelent a fogyatékkal élők számára a sport.

A Németh László Általános Iskolában kipróbálták például azt is, hogy milyen vakon focizni Fotó: NN

A programokon az iskola valamennyi tanulója részt vett. A felsősök plakátokat is készítettek, az alsósok pedig rajzversenyen vettek részt. Az ekkor készülő művek témaválasztása is a fogyatékkal élők helyzete iránti érzékenyítést szolgálta. Azt mutatta be valamennyi, hogy – fizikai adottságaitól függetlenül – egyformán értékes minden ember.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában