Sport

2009.08.07. 02:29

Latolgatások az öttusa vb előtt

Székesfehérvár - A jövő héten Londonban gyülekezik az öttusavilág valamennyi nagysága, hogy eldöntsék, ki a legjobb a világon ebben az évben. Erre jó esélye lesz a magyaroknak is.

Silye Sándor

Angliában rendezik a vb-t, ez pedig a házigazda esélyeit növeli. A szigetországbeliek - köszönhetően magyar szakvezetőjüknek, Németh Istvánnak - a világ legjobbjai közé emelkedtek. A Lipcsében megrendezett Európa-bajnokságon Fell ezüstérmet szerzett, Livingston a tizedik, Spence a tizenkettedik lett, a csapatversenyt pedig megnyerték. Erre most is esélyesek lesznek, főleg hazai pályán! És nem szabad elfeledkezni az Európa-bajnok francia Cazéról, az orosz Grecsicsnyikováról, a fehérorosz Szamusevicsről, a lövészet-futás kombinatív szám specialistáiról, a litván Rimsaiteről, Asdadeuskateről. Az Európa-bajnokságon a magyar női csapat bronzérmet szerzett. Ami őket, egészen pontosan a székesfehérvári Alba Volán SC versenyzőit illeti, miként az Európa-bajnokságon, úgy a világbajnokságon is a válogatott azonos lesz az albásokkal. Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Vörös Zsuzsanna összetételben versenyez a csapat, míg a pesti Cseh Krisztina az egyéni induló. Ezúttal a férfiaknál is lesz volános képviselő, a még első éves junior Demeter Bence rajtol a felnőttek között. A verseny a jövő csütörtökön kezdődik a férfiselejtezővel, majd naponta folytatják a női selejtezővel, aztán a férfi-, női döntővel, és végül egy nap lesz a váltó. Mégpedig újdonságként kétfős csapatok küzdenek az érmekért, helyezésekért, férfi-, női és vegyes összetételben. Hiába, a nemzetközi szövetség még folytatja az utak keresését a túlélés érdekében.

Korponai István, az Alba Volán SC öttusa szakosztályának igazgatója, a válogatott női szakág vezetője mondta el, hogy hol állnak a felkészülésben, és kitől, mi várható a világbajnokságon. Elöljáróban közölte: úgy látja, előreléptek öttusázóik a felkészülés során, bár Kovács Saroltán a fáradtság jeleit látta, neki túl hosszú ez a szezon. A fehérvári Világkupa, majd az Európa-bajnokság után indult a junior világbajnokságon, az ifjúsági világbajnokságon, majd a felnőtt vb után még indul a négytusa Európa-bajnokságon is. Emlékeztetőül: Vörös Zsuzsannának is ilyen volt a gyermekkora , és ekkora hajtás jelentett jó felkészülést a felnőtt korára, ahol aztán mindent megnyert, mi nyerhető.

- Gyenesei Leilától jobb eredményt várok, mint amit az Eb-n elért. Kovács a kontinensviadlon a 6. helyen végzett, ha ezt megismétli, az nagy siker lenne, tekintettel arra, hogy nehéz menetelés közepette versenyez. Zsuzsának a fehérvári VK, az Eb és a magyar bajnokság (ahol Gyenesei nyert Vörös előtt) után ez lesz a negyedik nagy megmérettetése. Hiszem, hogy a vébén már a régi Zsuzsát láthatjuk. A kombinált számban javul, bár vegyes eredményei vannak, jók és kevésbé jók egyaránt, de ez igaz a világ egészére, új és kiszámíthatatlan még a kombi - mondta Korponay István.

Persze, kíváncsaik voltunk arra, hogy mire lehet képes Demeter Bence.

- Még nem tudjuk, hogy csapattag, vagy egyéni induló lesz, de bármelyik szerepben is versenyez, nagy szó ez a számára. Sérülése rendbe jött, de a fáradtság rajta is látható, de a következő héten rendbe jön.

Nézőpont kérdése a siker, a kudarc...

Nagy dolog, amikor egy nemzeti válogatottat egy klub képvisel. Fejér ezen a téren elöljár, ha nem is úgy, mint az öttusa esetében tapasztalhatjuk azt. Mert: volt idő, amikor a női kézilabda-válogatott gerincét a Dunaferr NK és a fehérvári együttes tagjai alkották. Vagy jégkorongban, az Alba Volán és a dunaújvárosiak játékosai azonosak voltak szinte a teljes válogatottal. Milyen furcsa az élet: ha a fehérvári lányok sikerrel járnak, az a válogatott sikere, ha nem, akkor az a Volán kudarca lesz...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!