Kóbor János az óév utolsó napját Székeshérváron, egy jó hangulatú focitornán töltötte

A 2018-as esztendő utolsó napjának délelőttjét és délutánját a Sóstói Stadion tőszomszédságában, a kispályás futballcsarnokban töltötte. Pályára nem lépett, a meccseket nézte és kedélyesen elbeszélgetett mindenkivel, közös fotókat vállalt az érkezőkkel. – Először tekintettem meg a Tiber Krisztián által szervezett szilveszteri focit. Szoktam futballozni, de az nem merült fel, hogy ezúttal pályára lépek. A futballhoz mindig vonzódtam: a Dohánygyári Kinizsi kölyökcsapatában, Budán kezdtem, nyolc évesen. Akkoriban ott nem nagyon voltak focicsapatok, én mégis találtam, gyerekfejjel. Aztán atletizáltam, egy edző meglátott, azt mondta, nekem nem labdarúgó, hanem futó alkatom van. Ifi válogatott voltam 110 méteres gátfutásban, de korán abbahagytam.

Sérülés miatt?

– Igen, de volt benne félelem is, serdülőként nagyon jól ment, azonban egy korosztállyal feljebb már nem, feljebb emelték a gátakat, valamint a táv is 100 méter helyett 110 lett. Itt már nem mozogtam annyira otthonosan, mint korábban, nem jött ki jól a lépés, ritmusproblémáim voltak, emiatt sérültem meg. Később kosaraztam, teniszeztem, majd következett a zene. Illetve maradt a foci, de csak szórakozásból.

Melyik egyletnek szurkol?

– A Ferencvárosnak. A lilákat kevésbé szeretem, bár Dunai Antal az egyik legjobb barátom. Annak idején tudták, hogy én a rivális szurkolója vagyok, mégis a dózsások voltak a legnagyobb omegások. A koncertjeinken az első sorban így ültek sorban, Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai, Zámbó. Mindig oda szereztem nekik jegyet.

Meccsekre ma is jár?

– Igen, Felcsútra kimondottan szívesen, nagyon szép a stadion, élmény ott mérkőzést nézni. Fradistaként természetesen járok a Groupama Arénába, amikor nem ütközik koncertünkkel. A Vidi új létesítményét a szilveszteri foci alkalmával tekinthettem meg, körbevezettek kívül és belül, impozáns lett. Pár hete az őszi szezon utolsó fordulóját tévén néztem, az eredménynek, a Vidi 1-0-s győzelmének természetesen nem örültem, emellett meglepett a rendkívül durva játék. Amúgy, ha nemzetközi kupát játszik, természetesen szurkolok mindegyik magyar együttesnek, az ősszel a fehérváriaknak is drukkoltam az Európa-ligában vívott meccseken. De soha nem felejtem el az 1984-85-ös menetelést sem, a Real Madrid elleni kupadöntőt.

A külföldi focit is figyeli?

– Meglepő módon Németországban szinte gyakrabban járok meccsre, mint itthon. A Red Bull Leipzigtől kaptam meghívást egy Bayern elleni, hazai derbire, a VIP-páholyba, amit örömmel elfogadtam. Aztán elkezdtem Münchenbe járni BL-meccskre. Az igazság az, Németországban a keleti és a nyugati oldalon egyaránt ismerik és mondhatom, kedvelik az Omegát. Ebből következően ismernek engem is. Rövidesen ismét megyek Lipcsébe meccsre, valamint tervezem, hogy megtekintem a Hoffenheim valamelyik derbijét is, Szalai Ádám miatt. A lipcseiek iránti vonzalmamban természetesen szerepet játszik Gulácsi Péter is, aki az ő hálójukat őrzi, remekül. Továbbá a védőnek, Willi Orbannak is nagyon drukkolok.

A világ közvetlen elitjéből akad kedvence?

– Túl egyszerű lenne azt mondani, hogy Ronaldo és Messi, ezért nem is őket említem. Én az olasz Gianluigi Buffont tartom sokra, aki negyven felett is elképesztően teljesít. Valamint imádtam a szintén olasz világbajnok, Andrea Pirlo játékát. Bennük azt szerettem különösen, hogy a himnuszt teli torokból énekelték. Ellenben például a német válogatottban Mesut Özil arcán nem látok érzelmet, ilyenkor arra gondolok, ha ez ennyire nem jelent neki semmit, inkább ne legyen válogatott. A franciáknál már alig van fehér játékos, szinte mindenki fekete, mégis elképesztően szimpatikussá tette őket a szememben, hogy mindannyian átszellemülten üvöltötték a Marseillaise-t. Számukra ünnep volt minden meccs a nemzeti csapatban, nagyon várták a kezdést.

Áttérve a zenére, az Omega együttessel turnéba kezdenek az év elején. Hol indítják a sorozatot?

– Szegeden februárban, aztán jönnek a megyei jogú városok. Amit sajnálok, hogy Fehérváron nincs megfelelő méretű aréna. Anno többször léptünk fel az Alba Regia Sportcsarnokban, de azt már kinőttük. Kétezren férnek el benne egy koncerten, de mivel mi az átlagosnál nagyobb színpadtechnikával rendelkezünk, ezért a mi bulinkra még kevesebben jöhetnének be. Fellépünk a közelben, Veszprémben, az igazság az, hogy 4-5000 néző befogadására képes létesítményeket is gond nélkül megtöltünk. Ha nem így lenne, már nem csinálnánk – évente 40-50 fellépésünk van.

Májusban múlt 75 éves, a kislánya 11 éve született. Azt mondják, egy ilyen esemény jócskán megfiatalítja az embert.

– Én ebbe nem gondoltam bele, eleve nem érzem a koromat. Nem csak a kislányom, az Omega miatt is fiatalnak érzem magam. A fiam sem fiatal már, 33 éves voltam, amikor született, érdekesség, hogy általa, valamint a párom első házasságából született lánya által a tavalyi esztendőben kétszeres nagypapa lettem, tehát immár nagyfater vagyok. Az unokák nevelésébe nem szólok bele, ez a szülők felelőssége, nekem Lénát kell megfelelően terelgetnem. Visszatérve a zenére: nem ma volt az első zenekar alapítása, idén lesz hatvan éve, hogy a gimnáziumi III/Bben három osztálytársammal, Laux Józseffel, Varsányi Istvánnal és Benkő Lászlóval összeálltunk. Mi voltunk az ősmohikánok. Ez jelentette az alapot, aztán természetesen történtek személycserék, de attól ez még ugyanúgy Omega. Mint ahogy a Real Madridban sem Di Stefano és Puskás játszik már, hanem Bale és Benzema, de ettől még a királyi klub ugyanaz.

Sajnos két évvel ezelőtt ketten eltávoztak a mindenkori omegások közül: Laux és Somló elhunyt. Benkő László másfél éve nehéz időszakon jutott túl, de visszajött a betegségből, szerencsére jól van. Sajnos Somlót és Lauxot nem tudták megmenteni. A zenekar mostani felállása kimondottan jó, akik csatlakoztak hozzánk az utóbbi évtizedekben, a hetvenes, nyolcvanas években, hoztak frissességet, kompakttá tették az együttest. Aki ránk néz a színpadon, nem azt gondolja, hogy ez egy retro, nosztalgikus banda, hanem egy működő brigád. Jól érzem magam, aktív vagyok, nem gondolok arra, hogy nem állok a színpadon a társaimmal. Egy velem egykorú, tekintélyes orvos barátunkat megkerestük tíz éve Presser Picivel, kértük, csináljon egy általános átvizsgálást. Mondta, este hét után menjünk, addigra végez a dolgaival. Elkezdtünk beszélgetni, múlt az idő, fél óra múltán Picivel összenéztünk, hogy mi nem ezért jöttünk. Kérdeztük a dokit, vizsgálat nem lesz? Megjegyezte, ő kimutat annyi betegséget, amennyit csak akar, de „bárkiről megmondom ránézésre, van-e benne valami nyavalya. Ti viszont rendben vagytok” – közölte. Én is így is érzem.

Az Omega gyakran jelentkezik új anyagokkal. A következő album mikorra várható?

– Idén kijövünk a Testamentummal. Ez egy vadonatúj, koncepciós, enyhén szakrális, komplett, egy teljes órás mű. 2018-ra terveztük, de lassú munkához idő kell, várhatóan 2019-ben elkészül. Dolgozunk rajta. Mondhatom, az egész kontinensen várják a megjelenését.

Magának mit kívánna az új esztendőre?

– Ne legyen rosszabb, mint a korábbiak. Amúgy az újév nálam ezúttal kétszer köszöntött be, ugyanis a lányom az édesanyjával Új-Zélandon volt szilveszterkor, ők 12 órával korábban ünnepelték, itthoni idő szerint délben hívtak telefonon. Aztán éjfélkor nálunk is elérkezett a 2019-es esztendő.