Sport

2015.07.14. 20:03

Győzelemmel rajtolt a BL-ben a Videoton!

A Videoton FC labdarúgó csapata egygólos sikert aratott a walesi bajnok The New Saints otthonában, a a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörében.

Ferencz Balázs

Nem utazott túl jó előjelekkel a Videoton FC a The New Saints elleni BL-selejtezőre, de a harmadikszámú kapussal a gólvonal előtt és vérbeli csatár nélkül is nyerni tudott Bernard Casoni együttese. A jobb erőkből álló Vidi nehéz meccset vívott ugyan az angliai kisvárosban, de Gyurcsó Ádám szép góljával egygólos előnyt szerzett a jövő szerdai, székesfehérvári visszavágóra.

Gábor Péter nem szokhatott hozzá a nagy hangulathoz és a sok nézőhöz, hiszen a vízum-problémák miatt első számú kapussá előlépő 23 éves kapuvédő egy NB II-es és 31 NB III-as mérkőzéssel a háta mögött védhette a Videoton FC kapuját az angliai Oswestryben. A walesi bajnok és kupagyőztes The New Saints otthonában is mindössze ezer néző előtt ténykedhetett a Vidi kapusa a Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójában, és nem is volt zavarban. Nem úgy a csapat. Felforgatott összeállításban, Feczesin sérülése és Ivanovszki otthonmaradása miatt csúcsék nélkül, azonban mégis támadó felfogásban vette fel a küzdelmet a piros-kék alakulat, de valahogy nem találta a ritmust az első félidőben.

A 2. percben Chris Marriot adott lőtt be balról egy szabadrúgást, a magyar védelem kirohant, közben három walesi is üresen maradt, közülük Aeron Edwards lőtt lyukat ordító ziccerben. A fehérvári offenzíva nem volt acélos, Koltai Tamás helyezkedett legközelebb a walesiek kapujához, de Kovács előszeretettel zárkózott mellé, míg Gyurcsó és Oliveira szélről segítették a támadásokat. Az első Vidi-akcióra a 22. percig várhatott a szépszámú fehérvári drukkerhad, Kovács lövése levágódott a védőkről, Szolnoki ívelte át a labdát az ötös sarkánál üresen álló Pátkaihoz, de addig várt a megfelelő pillanatra, hogy a lövésére már odaért a kapus. Két perccel később az első játékrész legnagyobb helyzete maradt kihasználatlanul. Gyurcsó lépett ki Pátkai remek indításával, lefutotta védőjét, de 15 méterről ballal túl gyengén gurította el a labdát, Harrison lábbal védeni tudott. Hiába technikásabbak, nagyobb kvalitású labdarúgók a Vidi játékosai, valahogy mégsem ment, lassú, tompa és körülményes volt a csapat, ráadásul a TNS futballistái villámgyorsan robogtak át a magyar bajnok középpályáján. Ez történt a 30. percben is, amikor Quigley vette célba a kaput, megpattant a labda a fehérvári védők lábán, és Gábor Péter vetődött ki magát sem kímélve, s kellett is, mert Wilde startolt rá középen.

Megkönnyebbült Videoton játékosok ölelték a gólszerzőt, Gyurcsó Ádámot (balra). Fotó: vidi.hu

A 34. percben Oliveirát lökte el a 16-oson belül Marriott, de elmaradt a 11-es. Két perc sem telt el és Cieslewicz lódult meg, senki nem támadta, így jobbal durrantott el egy löketet, a bal kapufa mellett zúgott el a labda. A piros-kékek játékát olykor tanácstalanság jellemezte, talán a hiányzó frissesség miatt képtelen volt túljátszani a TNS védelmét.

A második félidő derekától már szinte csak fehérvári játékosok lábán táncolt a labda, de a kaput továbbra sem veszélyeztették. A 65. percben Gyurcsó emelte a labdát az ötösre érkező Koltai felé, de az ideiglenes támadó fejéről a kapu mellé pattant a bőrgolyó. A 77. percben aztán nagyot csaphatott a levegőbe a Vidiért szorító, és harsanhatott a na végre! felkiáltás. A nem túl látványos meccset Oliveira parádés labdaszerzése pörgette fel, a laszti Gyurcsó Ádám elé került, aki egy igazítás után 20 méterről jobbal kilőtte a jobb alsó sarkot, 0-1. Casoni mester a találat után frissített, és a védelmet stabilizálta, Oliveira helyett Luijkx kapott bizalmat. A hajrá perceiben a Vidi visszaállt arra a fordulatra, melyen a mérkőzés nagy részében futballozott, s így a The New Saints villanhatott néhányszor. A walesiek gólvágója, Wilde duzzogva cserére ment, és a helyette beálló Draper aktivizálta társait, a 85. percben Aaron Edwards lövése zúgott nem sokkal a keresztléc fölé. A lefújásig még gyömöszölték egymást a csapatok, majd a fehérváriak örülhettek, és bizakodva készülhetnek a jövő szerdai, fehérvári visszavágóra.

Bajnokok Ligája, 2. selejtező-kör

THE NEW SAINTS VIDEOTON FC 0-1 (0-0)

Oswesrty, Park Hall Stadion, 1000 néző

Vezette: Jan Valásek (Ondrej Brendza, Michal Tomcik) (szlovákok)

The New Saints: P. Harrison Spender, Rawlinson, K. Edwards, Marriott A. Edwards, Seargeant (Williams, 81.), Finley Quigley, Wilde (Draper, 84.), Cieslewicz (Mullan, 57.). Vezetőedző:

Videoton FC: Gábor P. Szolnoki, Juhász, Vinicius, Fejes Simon Á. Oliveira (Luijckx, 82.), Kovács I., Pátkai (Trebotic, 70.), Gyurcsó Koltai (Pajac, 66.). Vezetőedző: Bernard Casoni.

Gól: Gyurcsó (77.)

Sárga lap: Mullan (74.), Spender (77.), Quigley (84.) illetve Pátkai (43.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!