Nagy iram

2018.11.24. 21:37

Kikapott az MTK Diósgyőrben

A kiesés elől menekülő Diósgyőr 3-2-re legyőzte a negyedik helyezett MTK-t a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójának szombat esti mérkőzésén.

A DVTK sorozatban második találkozóját nyerte meg saját közönsége előtt, míg a fővárosi kék-fehérek egymás után másodszor kaptak ki idegenben.

Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, amelynek az első negyedórájában a hazaiak játszottak fölényben, és ebben az időszakban egy öngólnak köszönhetően meg is szerezték a vezetést. Ezután aktívabb futballt mutatott be az MTK, de a szünet előtt egyenlítés helyett egy újabb diósgyőri gól következett, így a jó félidőt produkáló DVTK megnyugtató előnnyel vonulhatott az öltözőbe.

Fordulás után a fővárosi együttes nagy erőket mozgósított a gólszerzés érdekében, a diósgyőriek pedig megpróbáltak gyors ellentámadásokkal veszélyeztetni. A labda jóval többet volt az MTK-nál, a találkozó harmadik gólját aztán mégis a Diósgyőr szerezte meg, ezzel gyakorlatilag eldöntötte a három pont sorsát – igaz, a fővárosiaknak a hajrában még két gólra futotta az erejükből.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!