Sport

2017.04.22. 19:08

Kihirdették az úszó vb-n rajtoló magyar csapatot

Debrecen - Az úszó országos bajnokság befejeztével Sós Csaba szövetségi kapitány – az edzőbizottság, majd a MÚSZ elnökségének jóváhagyásával – kihirdette a válogatott csapatot a júliusi, budapesti FINA-világbajnokságra. Az esemény történetében először minden számban lesz magyar induló.

Ferencz Balázs

A korábban kihirdetett válogatási elveknek megfelelően az ob végéig kvalifikációt szerzett versenyzők mostantól kezdve védettséget élveznek, azaz akinek megvan az A-szintje, és a legjobb két idő egyike az övé a hazai rangsorban, az nyugodtan készülhet a vébére. Bár a kvalifikációs időszak július 5-éig tart, a most kihirdetett csapat tagjai már nem szoríthatók ki.

Azokban a számokban, amelyekben csak egy A-szintes versenyző van, még van lehetőség kvalifikációra. A férfiaknál még hét ilyen táv van, míg a hölgyeknél elvben három, ugyanakkor a 10 számban is kvótát szerzett Hosszú Katinka bizonyos távokon nyilván nem indul, így ott a rangsorban harmadik úszó (ha van) csapattaggá válhat. Sós Csaba jelezte, Katinkáék a júliusi nevezési határidő előtt nem sokkal kívánják véglegesíteni a vb-programjukat.

A kapitány az ob-n látottak kapcsán bejelentette, a pénteken 100 gyorson országos csúcsot úszó 17 éves Németh Nándor inkább az augusztus végi junior világbajnokságra időzíti a csúcsformáját, ahol akár a végső győzelemre is esélye lehet, a budapesti vb-n ezért csak váltóban indul, a felnőttek között ugyanis most még nincs reális esélye a fináléba jutásra.

A szabad helyekre a július 5-éig tartó kvalifikációs időszakban van még lehetőség kvalifikálni.

 

A magyar válogatott kerete a 2017. évi budapesti FINA-világbajnokságra

 

Férfiak

50m gyors: Takács Krisztián, Lobanovszkij Maxim

100m gyors: Bohus Richárd, Kozma Dominik

200m gyors: Kozma Dominik, Bernek Péter

400m gyors: Bernek Péter – 1 fő még kvalifikálhat

800m gyors: Gyurta Gergely – 1 fő még kvalifikálhat

1500m gyors: Rasovszky Kristóf – 1 fő még kvalifikálhat

50m hát: Bohus Richárd – 1 fő még kvalifikálhat

100m hát: Balog Gábor – 1 fő még kvalifikálhat

200m hát: Telegdy Ádám, Bernek Péter

50m mell: Gyurta Dániel (Financsek Gábor)

100m mell: Gyurta Dániel – 1 fő még kvalifikálhat

200m mell: Gyurta Dániel – 1 fő még kvalifikálhat

50m pillangó: Cseh László – 1 fő még kvalifikálhat

100m pillangó: Cseh László, Milák Kristóf

200m pillangó: Cseh László, Kenderesi Tamás

200m vegyes: Cseh László, Verrasztó Dávid (visszalépésük esetén még lehet kvalifikálni)

400m vegyes: Verrasztó Dávid, Gyurta Gergely

 

Váltók

4x100m gyors: Németh Nándor, Kozma Dominik, Bohus Richárd, Holoda Péter

4x200m gyors: Kozma Dominik, Bernek Péter, Milák Kristóf, Grátz Benjámin

4x100m vegyes: Balog Gábor, Gyurta Dániel, Cseh László, Németh Nándor

 

Nők

50m gyors: Molnár Flóra – 1 fő még kvalifikálhat

100m gyors: Jakabos Zsuzsanna, Hosszú Katinka (Verrasztó Evelyn)

200m gyors: Hosszú Katinka, Kapás Boglárka (Késely Ajna, Verrasztó Evelyn)

400m gyors: Kapás Boglárka, Hosszú Katinka (Késely Ajna)

800m gyors: Kapás Boglárka, Hosszú Katinka (Juhász Adél)

1500m gyors: Kapás Boglárka, Késely Ajna

50m hát: Hosszú Katinka (Joó Sára)

100m hát: Hosszú Katinka – 1 fő még kvalifikálhat

200m hát: Hosszú Katinka, Burián Kata

50m mell: Hosszú Katinka (Sztankovics Anna)

100m mell: Sztankovics Anna

200m mell: Sebestyén Dalma

50m pillangó: Molnár Flóra

100m pillangó: Szilágyi Liliána – 1 fő még kvalifikálhat

200m pillangó: Szilágyi Liliána, Hosszú Katinka (Jakabos Zsuzsanna)

200m vegyes: Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna

400m vegyes: Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna

 

Váltók

4x100m gyors: Jakabos Zsuzsanna, Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn, Molnár Flóra

4x200m gyors: Hosszú Katinka, Kapás Boglárka, Késely Ajna, Verrasztó Evelyn

4x100m vegyes: Hosszú Katinka, Sztankovics Anna, Szilágyi Liliána, Jakabos Zsuzsanna

 

Mixed váltók

4x100m gyors: Németh Nándor, Kozma Dominik, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn

4x100m vegyes:

1. Balog Gábor, Gyurta Dániel, Szilágyi Liliána, Jakabos Zsuzsanna

2. Hosszú Katinka, Sztankovics Anna, Cseh László, Németh Nándor

 

A váltók végleges összeállításáról az aktuális forma és az egyéni versenyprogramok figyelembevételével a világbajnokság idején dönt a szövetségi kapitány. További tartalékok benevezése az adott távon legalább B-szintet elérő úszók közül még lehetséges.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!