darts-világbajnokság

2019.12.27. 21:38

Kiesett az utolsó nő is

Hatalmas fújolások közepette húzta be 4-2 arányban Chris Dobey a 2020-as darts-világbajnokság harmadik körös mérkőzését Fallon Sherrock ellen.

Korondy Tamás

A közönség véleménynyilvánítása egyáltalán nem idegen a darts sportágában, ahol még zavaró tényezőként is megélik a játékosok, ha ellenük szurkolnak. Mindez azért volt meglepő, mivel ezt egy brit játékos kapta Chris Dobey személyében – ám az utóbbi napok közönségkedvencévé avanzsált fiatal hölgy Fallon Sherrock ellenében nem várhatott mást.

A találkozó elején bajba került Dobey, előbb 0-1-re, majd 1-2-re is vezetett Sherrock a szettek arányában, ám kisvártatva elővette a zsenialitását, s végül 101-es átlag fölött zárva be is fejezte a mérkőzést (4-2).

A délután legjobban várt találkozóját a Simon Whitlock–Mervyn King, illetve a Glen Durrant–Daryl Gurney mérkőzés előzte meg. Az elsőt Whitlock, míg a másodikat a kevesebb világbajnoki rutinnal, ám annál jobb formában játszó Glenn Durant húzta be.

Lapzártánk után Gary Anderson, Gerwyn Price és Michael van Gerwen is tábla elé állt a legjobb 16 között.

Vezető képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában