Sport

2016.10.06. 18:55

Komoly feladatok előtt áll a Fehérvár KC női kézilabdacsapata

Székesfehérvár - Munkás napok előtt áll az Alba FKC, amely a hétvégén megszerezte első győzelmét a női bajnokságban.

Horog László

Legközelebb jövő szerdán 18 órakor lép pályára a Fehérvár, amely Kisvárdán lesz érdekelt. A keleti végek együttese elleni összecsapás kapcsán bőven akadtak kérdőjelek, a házigazdák a csütörtök esti időpontot szerették volna. A fehérváriak viszont a szerdához ragaszkodtak, lévén pénteken reggel utaznak Romániába, a HC Roman együtteséhez, az EHF-kupa selejtezőjének második fordulójára. Az pedig nem volt nagy ötlet, hogy Kisvárdáról egyenesen Bécsbe buszoznak, ugyanis gépük onnan indul. A fehérváriak szerették volna elérni a pályaválasztói jog elcserélését, amibe szintén nem ment bele a rivális, úgy tűnt, nem lesz érdemi megoldás. Végül a várdaiak szakmai igazgatója, a korábbi női szövetségi kapitány, Mátéfi Eszter rugalmasnak bizonyult, hosszas tárgyalások után megállapodott Balássi Imrével, az FKC elnökével, így a felek október 12-én megütköznek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az albások csütörtök hajnalban hazaérnek, délután edzenek, másnap reggel pedig Bécsből Iasiba repülnek, ugyanis közvetlen járat csak az osztrák fővárosból van a környékre. A település nyolcvan kilométerre fekszik Roman városától, az utak állapota miatt ez további kétórás utazást jelent.

A fiatal jobbszélső, Májer Krisztina jól játszott a hazai meccsen
Fotó: Molnár Artúr

A Fehérvár KC szombaton tréningezik, vasárnap délelőtt, 11 órakor pedig lejátssza az odavágót. Iparkodniuk kell a lefújás után, mivel a gépük 15.50-kor indul a reptéri kifutóról. Három nappal később, október 19-én, szerdán 18 órakor Szombathelyen, az NB I/B-s házigazdákkal találkoznak a Magyar Kupa második fordulójában. A vasiak remekelnek a pontvadászaton, két, korábbi fehérvári játékos szerepel náluk, Jámbor Réka és Mórocz Alexandra. A továbbjutás egy meccsen dől el, alacsonyabb osztályú együttesről lévén szó, a honi kupa szabályai szerint a döntetlen a kisebb csapatnak kedvez. Tehát az Alba FKC-nak mindenképpen nyernie kell Savariában. Ami nem is jelenthet gondot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!