Sport

2007.04.27. 02:29

Kharón ladikján?

Székesfehérvár - A hivatalos határozat tegnap még nem érkezett meg, de már kiderült: első fokon elutasították a Fehérvár FC Kft. licenckérelmét a következő bajnoki szezonra.

Kovalcsik Katalin

Vajon megyünk a levesbe, avagy a következő szezonban is nagykanállal meríthetünk a jóból...? - ez a kérdés foglalkoztatja leginkább a Fehérvár FC NB I-es labdarúgócsapatának a szurkolóit.

A kérdés első részére a jelenlegi válasz az igen, hiszen az már tudott, hogy a licencadó testület első fokon elutasította a fehérváriak kérelmét.

Viszont a Fehérvár FC Kft. ügyvezetője, Gál László optimista a jövőt illetően.

- Azért utasították el, mert a pénzügyi kritériumoknak nem feleltünk meg, azokat nem tudtuk teljesíteni. Azért, mert a csapat működtetésének a pénzügyi garanciavállalásait is mellékelni kell a kérelemhez. Miután jelenleg is zajlik a Fehérvár FC Kft. többségi tulajdonrészének az átadás-átvétele, csak azt követően lehet majd a garanciákat az új többségi tulajdonosi körrel felvállaltatni. A határozatot egyébként még nem kaptuk kézhez, de teljesen egyértelmű, hogy fellebbezünk, és számomra az is egyértelmű dolog, hogy a másodfokú eljárás során megkapjuk a licencet - mondta határozottan az ügyvezető.

Ha figyelmesen olvassuk Gál mondandóját, észre kell vennünk: tulajdonosi körről beszélt. Ez viszont azt feltételezi, hogy a sokak által említett, a Szauervein Tivadar által képviselt FETÉV-SZER Kft., nem mint egyedüli gazda vállalna szereplést a csapat életében. Bár mint kívülállónak, már eddig is nagy része volt a klub túlélésében.

De térjünk vissza Gálhoz, aki az újabb kérdésünkre, miszerint mikorra várható az új tulajdonos kilétének a megnevezése, a következőket válaszolta: Nem az én feladatom kijelenti, hogy ezt mikor hozzák majd nyilvánosságra. Mint ügyvezető, semmi közöm nincs a dologhoz, az csak az eladóra és a vevőre tartozik. Igaza lehet, ám a sürgető határidőket neki kell mindenképpen betartania.

Arra viszont egyértelmű választ kaptunk Gáltól, hogy mi lesz a száműzött játéko-sok: Kuttor Attila, Horváth Ferenc és Terjék Lajos sorsa?

- Erre azt tudom mondani, hogy a korábban bejelentett fiatalítás jegyében, a továbbiakban nem számítunk a játékukra. Azt egy internetes nyilatkozatából tudom, hogy Terjék ismét külföldre távozna, míg információim szerint Horváth Ferencet megkereste a Paks. Ott abban az esetben léphetne pályára, ha előbb szerződésszegés miatt feljelentené a klubunkat, s így szabadon igazolhatóvá válna. Arról viszont nincs tudomásom, hogy Kuttort megkeresték volna - jelentette ki Gál.

Az biztos - ezt már korábban az érintettek megerősítették -, hogy a három labdarúgó önszántából nem szándékozott elhagyni a klubot, pályafutásukat itt, Fehérváron képzelték el. A feljelentés, így a szerződésbontás is távol állt tőlük. Arról például már nem is beszélve, hogy Kuttornak és Horváthnak csak a Fehérvár FC Kft.-vel volt - a hazai minimálbért alig meghaladó - munkaszerződése, s így január óta, lényegében a saját kockázatukra futballoztak.

Ma, 18 órakor szurkolói ankét lesz a stadion emeletén, ahol Gál és a szakmai stáb felel a kérdésekre. Lesz mire...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!