Három kritikus vereség után tudott ismét nyerni a Fehérvár AV19

2019.01.07. 19:18

Kellett, mint egy falat kenyér

Ahogy a Linz ellen kezdődött, remélhetőleg a Linz ellen véget is ért a fehérvári jégkorongozók hullámvölgye.

Dévai Nándor Csaba

Három év szünet után ismét a rájátszásban ünnepelnének

Fotó: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap

December 30-án a Linzet fogadta az akkor hét meccs óta veretlen Fehérvár AV19, és nemcsak hogy jól kezdtek a hazaiak, de 2-0-ra is vezettek a mérkőzés felénél. Ezután viszont jött egy háromgólos linzi henger, az újévi bécsi vereség pedig azt jelentette, hogy ismét messzebb került a hatodik helytől a kék-fehér alakulat. Ezt követően jött egy hosszabbításos győzelem a Magyar Kupában a DVTK ellen, ami viszont sokat kivett a játékosokból, és másnap sorozatban harmadik EBEL-meccsüket is elveszítették – ezúttal a Znojmo örülhetett.

Így vágtak neki a Linz elleni vasárnapi találkozónak Hannu Järvenpää tanítványai, és nem is okoztak csalódást a helyszínen szurkoló maroknyi fanatikusnak. A mindössze három sorral kiálló fehérváriak minden harmadban egy gólt szerezve győztek 3-2-re, és ismét két pontra felzárkóztak osztrák riválisukhoz. Az egyenlő pontszámmal álló, negyedik, illetve ötödik Salzburg és Bolzano is lőtávon belül van, öt egység választja el őket a Volántól. Az EBEL-hez hozzátartozik viszont, hogy hátrafelé is folyamatosan figyelni kell, a Dornbirn és a Znojmo is öt ponton belül van, és csak arra várnak, hogy mikor botlik a Fehérvár.

A 2015 után ismét rájátszásba vágyó koronázóvárosiak mestere, a finn Hannu Järvenpää számára is hatalmas megkönnyebbülést jelentett a vasárnapi győzelem, tekintve, hogy így egy komolyabb gödör előtt sikerült megállni a csapatnak.

Három év szünet után ismét a rájátszásban ünnepelnének
Fotó: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap

– Úgy látom, hogy ez volt a legjobb idegenbeli mérkőzésünk a szezonban. Kedden mindössze tizenöt mezőnyjátékossal és két kapussal vágtunk neki a találkozónak, hiszen több sérültünk van, a Titánok pedig a ligaelső otthonában szerepeltek. Nagyon örülök annak, hogy mi is, és az Erste Ligában érdekelt együttes is három pontot szerzett! A mai győzelem kulcsa az volt, hogy a végsőkig küzdöttünk. Nem szoktam gyakran nyíltan méltatni a csapatomat, de ma nagyon büszke vagyok rájuk. Ez a győzelem nagy önbizalmat adhat nekünk a következő találkozókra – mondta a finn szakember.

A folytatásban kulcsfontosságú lesz a vasárnap is gólt szerző, a liga kanadai táblázatán második helyen álló Hári János pazar formájának megtartása, valamint a védekezés hatékonyabbá tétele. Amellett ugyanis, hogy a negyedik legtöbb gólt lövik a fehérváriak, a negyedik legtöbbet is kapják, így –2-es gólkülönbséggel állnak, ami a középmezőnybe pozicionálja a csapatot.

Ezen a mutatón legközelebb egy kisebb pihenő után, pénteken lehet majd javítani, amikor a 10. helyen álló Innsbruck gárdájához látogatnak el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában