Sport

2017.05.14. 17:20

Kajak-kenu klub alakult a Velencei-tó partján

GÁRDONY Az agárdi Napsugár Strand adott otthont a Dunafém Kajak-Kenu Sportegyesület évadnyitó rendezvényének szombat délelőtt.

Krebsz András

A szezonnyitó eseményre a számos érdeklődő mellett az egyesület versenyzői, szülők, szponzorok, illetve meghívott vendégek gyűltek össze a klub telephelyeként is üzemelő strandon. A Fejér Megyei Önkormányzat által is támogatott sportegyesület elnöke, Kovács Szabolcs olyan klubról álmodott, mely a sportolás örömét és a gyerekeket állítja a középpontba, és kellő figyelmet fordít a szabadidősportra is. Tóth István, Gárdony polgármestere méltatta a kajak-kenus közösséget, kiemelve az edzők szenvedélyességét és a támogatók önzetlenségét. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai koordinátora, Kovács Tamás rámutatott, az ország egyik legsikeresebb olimpiai sportágában még sosem tapasztalt ilyen mértékű fejlődést.

A Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Molnár Krisztián (j3) is köszöntötte a megye új kajak-kenu egyesületét Fotó: Igari Balázs

A most tizenkét versenyzővel és három trénerrel működő egylet toborzást hirdetett, a vezetők fiúk és lányok jelentkezését is várják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!