Sport

2017.07.31. 19:00

Jóval erősebb bajnokság - Sonja Barjaktarovic a török győztest hagyta el az Alba FKC kedvéért

SZÉKESFEHÉRVÁR - Egy évre szerződött, rövidesen bemutatkozik az Alba FKC kapujában a montenegrói kézilabdázó, Barjaktarovic.

Horog László

Herr Orsolya térdsérülése után nyilvánvalóvá vált, hogy az élmezőnybe vágyó fehérváriak kapus után néznek. Lévén a két, fiatal tehetség, Vajk Eszter és Mistina Kitty számára túlzott igénybevételt jelentett volna, ha nekik kell megoldaniuk a kapuskérdést. A hazai csapatoknál már kialakultak a keretek, arra nem volt esély, hogy itthonról igazol hálóőrt a kék-fehér együttes.

A két éve Törökországban védő, montenegrói Sonja Barjaktarovic lett az első számú célpont, a 30 éves kapus Londonban olimpiai ezüstérmet szerzett, nyert Eb-t, klubszinten BL-győztes, kétszeres KEK-győztes. Hazájában védett két gárdában, a Berane és a Bajnokok Ligájában rendre domborító Buducnost csapatában, majd az orosz Rostov Don következett. Utóbbi két szezont Törökországban töltötte, Bursában, majd a Kastamonu Belediyesinél. Két hete tréningezik a Verseci úti csarnokban, rövidesen edzőmeccsen is bemutatkozik.

Sonja Barjaktarovic olimpiai ezüstérmes és Európa-bajnok a montenegrói nemzeti csapattal
Fotó: S.B.

- A törökök marasztaltak, valamint korábbi klubjaim közül visszatérhettem volna Rostovba és Podgoricába is. Ha nem fut be a fehérváriak ajánlata, vélhetően maradtam volna a törököknél. A csapat története első bajnoki címét nyerte, a BL-selejtezőre készül, ami komoly kihívást jelent.

Mégis az FKC-t választottam, új kihívásra vágytam, mert a török bajnokság színvonala nem túl magas, a magyar pontvadászat viszont a világ egyik legerősebb sorozata. Fehérváron korábban nem jártam, Győrben és a Budapesten már igen, amikor a Buducnost együttesével az ETO-val és a Ferencvárossal találkoztunk a Bajnokok Ligájában. A mérlegünk felemás, többször nyertünk, de az évek során természetesen szenvedtünk vereségeket is.

A kapus elmondta, a klub és a város új számára, mégsem jött idegenek közé. Akadnak a székesfehérvári keretben régi ismerősei.

- Elena Gjorgjijevskával együtt játszottam Podgoricában, valamint jól ismerem Jelena Lavkót is, vele a szerb és a montenegrói válogatott mérkőzésein gyakran találkoztam. Klubszinten, a Buducnostnál elkerültük egymást, ő akkor jött oda, amikor én mentem. Ugyanez volt a helyzet a francia átlövővel, Claudine Mendyvel is. Temes Bernadettet is a nemzetközi kupákból és a válogatottból ismerem.

Honfitársam, a Buducnost szintén korábbi játékosa, Bojana Klikovac a tavasszal szerepelt az Albában, a nyáron Romániába igazolt, tehát vele nem játszom közös együttesben. Remekül érzem itt magam, a körülmények jók, várom, hogy bemutatkozzak a csapatban. A válogatottságot tavaly nyáron, a riói olimpia után, hat társammal egyetemben lemondtam, immár csak a klubomra koncentrálok - közölte a hálóőr.

- Herr Orsi sérülése után egyértelmű volt, kapust kell szerződtetünk. A 21 éves Mistina és a 16 éves Vajk tehetséges, de állandó szerepeltetése nagy kockázatot jelentett volna, ezért rutinos, azonnal bevethető kapus után kellett néznünk. Mivel a hazai, élvonalbeli együtteseknél a keretek hetekkel ezelőtt, a felkészülés kezdetére kialakultak, itthon nem találtunk olyan hálóőrt, aki képes Herr Orsit pótolni.

Fontos, hogy Barjaktaroviccsal sikerült megegyeznünk, a montenegrói válogatott korábbi kapusa jelentős eredménylistával rendelkezik, nagy csatákban edződött válogatott és klubszinten is. A képességei elvitathatatlanok, ám erőnléte még nem az igazi. Remélem, rövidesen utoléri magát - közölte Deli Rita vezetőedző.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!