Sport

2009.04.27. 02:29

Jenson Button verhetetlen?

Szahír - A pontversenyben éllovas Jenson Button, a Brawn brit pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es Bahreini Nagydíjat.

MTI


Fotó: MTI

A világbajnokság négy futama közül Jenson Button harmadszor diadalmaskodott, második helyen a német Sebastian Vettel (Red Bull), amíg a harmadikon az olasz Jarno Trulli (Toyota) végzett. A világbajnoki címvédő brit Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) a negyedik lett. Button előnye 12 pontra nőtt csapattársával, a második brazil Rubens Barrichellóval szemben. Kimi Rikkönen hatodikként zárt, s ezzel megszerezte az első pontokat a Ferrarinak. A Forma-1 történetében korábban alig akadt példa arra, hogy az olasz istálló három verseny után még pont nélkül állt volna. A negyedik rajtkockából startoló Button a 13. körben vette át a vezetést, és végig magabiztosan versenyezve, fölényesen nyerte meg a viadalt a szahíri pályán. Különösebb gond nélkül zajlott le a start, a német Timo Glock (Toyota) megelőzte csapattársát, az élről induló Trullit, mögöttük pedig Button, Hamilton, Vettel következett. Fél távnál Button volt az első, mögötte Trulli, Vettel és Hamilton következett, a versenyzők békésen vonatoztak körbe-körbe. A végére annyit változott az élcsoport, hogy Trulli és Vettel helyet cserélt. Bahreini Nagydíj (57 kör, 308,238 km): 1. Button (brit, Brawn GP) 1:31:48.182 óra, 2. Vettel (német, Red Bull) 7.187 mp hátrány, 3. Trulli (olasz, Toyota) 9.170 mp h., 4. Hamilton (brit, McLaren-Mercedes) 22.096 mp h., 5. Barrichello (brazil, Brawn GP) 37.779 mp h., 6. Rikkönen (finn, Ferrari) 42.057 mp h. A vb-pontverseny állása a 4. futam után, pilóták: 1. Button 31 pont, 2. Barrichello 19, 3. Vettel 18, 4. Trulli 14,5, 5. Glock 12, 6. Mark Webber 9,5, 7. Hamilton 9, 8. Fernando Alonso 5. A csapatok versenyében: 1. Brawn GP 50 pont, 2. Red Bull 27,5, 3. Toyota 26,5, 4. McLaren-Mercedes 13, 5. Renault 5, 6. BMW-Sauber 4. Következik: Spanyol Nagydíj, Barcelona (május 10.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!