Sport

2009.07.16. 02:29

Játszottak egyet a piros-kékek

Székesfehérvár - Július 25-én Kecskeméten kezdi el az NB I-es bajnokságot az FC Fehérvár labdarúgócsapata. A rajt előtt a nézők a tegnapi mérkőzésen láthatták utoljára a piros-kékeket.

Matók János

A felkészülés során mindössze egy mérkőzésen, a szlovák Tatran Presov (Eperjes) elleni összecsapáson láthatták a Vidi szurkolói a csapatot. A második - egyben a rajt előtti utolsó - alkalomra tegnap nyílt lehetőség, amikor az FC Fehérvár NB I-es csapata az FC Fehérvár NB II-ben szereplő fiatal gárdájával játszott Sóstón. Bár az is elképzelhető, hogy lesz olyan fanatikus, aki a piros-kékek szombati főpróbáját is megtekinti majd, feltéve, ha kiutazik a horvátországi Eszékre, a 18 órakor kezdődő mérkőzésre. Ahol Mezey György vezetőedző már azt a kezdőcsapatot szerepeltetné, amely a bajnoki nyitányon, július 25-én majd a Kecskemét otthonában is pályára lép. Az viszont biztos, hogy a tegnapi találkozót Arany Tamás dirigálása mellett - hibátlanul, ezúttal is lap nélkül hozta le - 400 néző látta a Sóstói Stadionban.

Az FC Fehérvár NB I-es csapata - Sebők - Lázár, Lipták, Horváth, Andics - Szakály, Milanovics, Elek - Nagy, Alves, Sitku - kezdte a találkozót, amíg az NB II-es csapat Tujvel - Szabó, Vaszicsku, Szeleczky, Fejes - Kovács - Kerékgyártó, Máté - Lelkes, Palkó, Móri összeállításban játszott ekkor. Fentiekből kiderül, hogy Farkas Balázs hiányzott: ennek az volt az oka, hogy napszúrást kapott és belázasodott. A 6. percben Alves óriási passzal hozta helyzetbe Sitkut, akinek a lövését még fogta a szlovák kapus, de a kipattanót Alves már nem hibázta el, 1-0. A 8. percben Nagy Dániel iramodott meg a szélen, és okos beadását Szabó majdnem a saját kapujába fejelte. A 14. percben ismét Nagy volt a főszereplő, jobbról remekül adott vissza Lázárnak, akinek a lövése centik-kel ment a kapu fölé. 16. percben Alves kapott remek indítást Nagytól, s egy igazítás után Tujvel mellett helyezett a hálóba, 2-0. A félidő felénél Arany megkönyörült a feleken, és vízszünetet rendelt el. Tovább folytatódott a játék, aztán Palkó kapott tapsot, amikor megkötényezte Horváthot. Ez utóbbi elismerése jeléül össze is pacsizott a támadóval. A 37. percben viszont Móri egy hatalmas lövést zúdított 30 méterről a kapura, de Sebők a lefelé csapódó labdát bravúrral szögletre hárította. Befejeződött az első félidő, és a nézők tapssal köszöntötték a látottakat.

A szünetben mindkét csapat cserélt. Az NB I-es csapat ekkor Filipovics - Vadász, Radovics, Kocsis G., Présinger - Dvéri, Sifter, Polonkai - Alison (Pavlisics), Kocsis D. Vujovics, amíg az NB II-es Czirjék (Halasi) - Szabó (Fejes), Bencze, Vaszicsku, Sebők - Máté (Fekete), Szolnoki - Zimányi - Gyurcsó, Olasz, Baracskai összeállításban játszott. Előbb Máté és Olasz veszélyeztetett, majd Dvéri pazar, 50 méteres pontos átadása aratott elismerést a lelátón. Arra is felfigyelhettünk, hogy Dvéri pontrúgásai után Kocsis D. sokszor fejelt a kapura. Majd arra, hogy Sifter a 80. percben lejött a pályáról, de csere nélkül. Volt még egy Vujovics-kapufa, és a végére a slusszpoén: egy kiugratás után Baracskai 11 méterről magabiztosan lőtte a labdát a kapuba, 2-1.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!