Ismét életet mentett a seregélyesi játékvezető

Több mint öt éve egyszer már életet mentett Válon, mi történt most Agárdon, egyből látta, hogy nagy baj van?

– Lefújtam a mérkőzést, majd jöttek a játékosok megköszönni a játékvezetést. Ezt szinte még be sem fejezték, amikor a vendégek edzője (Lieber Károly – a szerk.) rohant hozzám, és kétségbeesve kiabálta, „spori jöjjön, rosszul lett egy ember!”. Rögtön odaszaladtam. A földön feküdt az idős szurkoló, nyolcan-tízen körbeállták, nem csináltak semmit, tulajdonképpen várták a csodát. Odahajoltam hozzá, láttam, hogy nagyon verejtékezik a homloka, és a feje. Próbáltam érdeklődni tőle, hogy van-e valamilyen betegsége, szed-e gyógyszert? Tudnom kellett, hogy honnan induljunk el, miből ered ez a probléma? Elmondta, hogy cukorbeteg, de ezt is már nagyon lelassulva közölte. Először arra gondoltam, hogy leesett a vércukra, és kell egy kis édesség. Egy hölgy adott egy kis cukrot, felültettem az urat, elkezdte a cukrot szopogatni. Valamivel jobban nézett ki ezután, majd néhány perc múlva teljesen elsápadt, a beszéde még lassabb lett, és elájult. A cukrot gyorsan ki kellett venni a szájából, ekkor a lábait felemeltem, mert valószínűsítettem, hogy a vérnyomása leesett. Innentől kezdve viszont látszott, hogy rohamosan kezd jól lenni, kinyitotta a szemét, rám nézett. Kért egy kis vizet, emelkedett a vérnyomása, jobban lett, percek múlva úgy tűnt, mintha semmi nem történt volna. Teljesen visszajött, a mérkőzés eredményével tisztában volt, emlékezett mindenre. Még viccelődtem is vele, mert mondtam neki, hogy ezek szerint jó volt a játékvezetés, mert amennyiben rossz, akkor biztos felment volna a vérnyomása. Látásból ismertem az urat, mivel a megyében sok helyen megfordulok hosszú évek óta. A mentők érkezésére egyébként már simán fel tudott állni, odakísértük a mentőautóhoz, ahol még negyven percig kezelték, EKG-t csináltak. Később a mentőre se volt szükség, a saját lábán hazatért.

Sokan tudják Önről, hogy az egészségügyben dolgozik, ott mely szakterületen és mióta tevékenykedik?

– Huszonegy éve dolgozom a Fejér Megyei Szent György Kórházban, a sebészeten mint műtős.

Mióta mozog a labdarúgás világában? Aktívan is játszott, mielőtt eljegyezte magát a játékvezetéssel?

– Még nagyon fiatal koromban én is labdarúgóként kezdtem, aztán volt egy térdsérülésem. Igazán nem ezért hagytam abba az aktív játékot, nem éreztem magamban annyit, amikor a megyei első osztályban játszottam Seregélyesen. 1993-ban kezdtem a játékvezetést és azért tértem át erre a szakágra, hogy a sportágban maradjak. Gondoltam, hogy játékvezetőként nagyobb sikerem lesz, mint játékosként, és úgy érzem, ebben igazam lett.

Mennyire lehet az Agárdon, illetve Válon történetekre felkészülni, mennyire kell „élesnek” lennie ilyen szempontból egy-egy összecsapáson?

– A játékvezetőnek nem feladata az egyéb sérülések ápolása. Ám mint egészségügyi szakdolgozó, nagyon sok olyan esetet láttam a műtőben, amellyel az ember nap, mint nap szembesül, és tisztában van a teendőkkel, ráadásul szakmánkból adódóan rendszeresen továbbképzésekre járunk.

Mennyire nehéz alacsonyabb, nem NB-s osztályokban dirigálni?

– Minél alacsonyabb osztályban vezetünk mérkőzéseket, annál nehezebb. Ezen a szinten nem annyira képzettek a játékosok, a pályák sem NB I-es minőségűek, és ebből erednek egyes viták, amelyekkel próbálják a játékvezetőt presszionálni. A játékosok nagy része nincs annyira tisztában a szabályokkal, a másik nagyon fontos pedig, hogy amíg a játékvezető mindig a két csapat érdekét próbálja képviselni, addig a játékos, illetve a csapat vezetője a saját csapatának az érdekét helyezi előtérbe. Ebből lehetnek konfliktusok, de a jó játékvezetőnek van egy kis pedagógiai érzéke, amellyel próbál finomítani, és rávezetni a játékost, illetve a vezetőt arra, hogy egyes ítéletek miért születtek.

Másodperceken belül kellett döntenie vasárnap is, és öt éve is. Mi játszódik le ilyenkor az emberben?

– Erre nem lehet felkészülni, ráadásul az agárdi mérkőzés olyan volt, hogy az egyik pillanatban még mosolyogtunk, majd jött a másik impulzus, hogy futni kell, mert valaki rosszul van. Ez lélekjelenlét kérdése, hiszen a földön fekvő ember mellett többen álltak, akik nem csináltak semmit, és közben nekem harminc méterről kellett futnom. Abban a pillanatban már arra gondoltam, hogyan, és honnan közelítsem meg, mi lehet a baj?

Korábban elismerték már a szakmájában, mint a hónap ápolóját, és volt az év játékvezetője is a megyében, melyikre büszkébb inkább?

– Mindkettőre, hiszen az egészségügyben az elismerés szavazatokból eredt, biztos oka volt annak, hogy rám esett a választás. A játékvezetésben kapott címekre is nagyon büszke vagyok, hiszen a szakma szavazati alapján többször voltam az Év Játékvezetője. Nem teszek közöttük különbséget.