Irányító az íróasztal mögött - Simon Balázs pályafutásában mostantól új szakasz kezdődik

- Könnyű döntés volt?

- Ahogy elérkeztünk a 2015-16-is idény zárásához, egyre vegyesebb érzések kavarogtak bennem. A tavalyelőtti szezonom - ahogy a klubnak -, nekem sem sikerült, nem jutottunk be a rájátszásba. Én korán megsérültem, a folytatásban a társakkal együtt én sem kaptam el a fonalat. Azonban a legutóbbi idényben bizonyítottam, hogy képes vagyok a megújulásra, ahogy a csapat, úgy érzem, én is jól teljesítettem. Jó lett volna arannyal búcsúzni, meg is volt rá az esélyünk, ám a Szolnok végül jobb volt, megérdemelte az első helyet. Persze, szégyenkeznünk nekünk sem kell, a 9. helyről tornásztuk fel magunkat a másodikra. Az utóbbi hetekben, hónapokban nagyon sokat gondolkodtam a hogyan továbbról, többször beszéltem a klubelnökkel, Balássi Imrével, végül arra az elhatározásra jutottam, sportolói pályafutásomat befejezem. Nyugodtan mondhatom, fantasztikus húsz év áll mögöttem, rengeteg sikerrel, tapasztalattal itthon és a nemzetközi színtéren. Azonban tudni kell időben abbahagyni. Úgy gondolom, ez az idő most érkezett el. Kaptam a lehetőséget, hogy vezetőként számítanak rám, nem kell elszakadnom a kosárlabdától, ez megkönnyítette a búcsút.

- Többen úgy gondolták, egy évet még vállal.

- Meditáltam rajta. Úgy gondolom, jól döntöttem. Egy sportoló pályafutásában eljön a pillanat, amikor el kell engednie a múltat, és új kihívásokat kell keresnie. Nagyon sok köszönettel tartozom mindegyik klubomnak, az edzőimnek, játékostársaimnak és a szurkolóknak, hiszen együtt értük el a sikereket. Egy jelentős fejezet lezárult, egy másik most kezdődik, készen állok az új kihívásokra. Várom a következő szezont, amit sportigazgatóként kezdek. A cél az, hogy a két évtized alatt összegyűjtött tapasztalatot immár az íróasztal mögött tudjam kamatoztatni. Köszönöm Balássi Imrének és Cser-Palkovics András polgármester úrnak, hogy bíztak és bíznak bennem. Mindenképpen értéket akarok teremteni Fehérváron és a magyar kosárlabdában.

- Elsőként említette az edzőit, akiknek rengeteget köszönhet. Kivel dolgozott legszívesebben?

- Mindenkitől tanultam valamit, ezért nem szeretnék egyet sem kiemelni. Jó szakemberek irányítottak.

- Szakedzői végzettsége van. Kispadra ülni nem akar?

- Egyelőre a sportigazgatói munkámra szeretnék koncentrálni, s ott bizonyítani. Hogy a jövő mit hoz, azt nem tudom.

- Kaposváron született, Zalaegerszegen mutatkozott be az élvonalban. Játszott Pécsen és Szolnokon, külföldön Bonnban és Leuvenben. Mikor döntötte el, hogy Székesfehérvárt választja otthonául?

- Az első szezonban, amit az Albánál kezdtem. Néhány hónap után éreztem, itt megtaláltam a számításomat. Bár nincs saját lakásom, csak bérelem, kiválóan érzem itt magam. Amikor 2012-ben Szolnokra szerződtem - olyan ajánlatot kaptam, ami nekem is, és az Alba Fehérvárnak is visszautasíthatatlan volt -, akkor is Fehérvár volt az otthonom, ide jártam haza az Alföldről. Úgy gondolom, nagyon sokáig fogok ebben a városban élni, sőt, lehet, hogy életem végéig.

- Említette a mesés húsz évet. Mi volt pályafutásának legszebb pillanata?

- Három bajnoki cím, kettő a Kaposvárral, egy a Szolnokkal. Két, hazai kupagyőzelem, valamint a szolnokiakkal vívott Final Four a nemzetközi kupában, Bolognában. Aztán a válogatottban való bemutatkozásom, 2002-ben, 22 évesen. Összesen 82-szer öltöttem magamra a címeres mezt. Amit sajnálok, az Albával nem tudtam bajnoki címet nyerni. 2011-ben egy kosáron múlt, s idén sem sok hiányzott. Öt éve elképesztően izgalmas döntőt vívtunk a Szolnokkal, meggyőződésem, az utóbbi évtized legnívósabb aranycsatáját. Világversenyen sajnos nem vehettem részt a válogatottal, amúgy emlékezetes csatákat vívtam címeres mezben is. Hét évet játszottam Fehérváron, szerettem volna a legfényesebb éremmel búcsúzni, nem sikerült. A pályafutásom ezzel együtt is kerek, jó szívvel emlékezem mindenre.