14 magyar bajnoki aranyérmet lapátoltak össze

2019.10.01. 22:00

Ígéretes az utánpótlás a VVSI-nél

Több velencei kajak-kenus is éremeséllyel vág neki a korosztályos világversenyeknek jövőre.

Korondy Tamás

Eredményesen lapátolták az érmeket a VVSI versenyzői, a nemzetközi mezőnyben is bizonyítottak Fotó: VVSI

Túl vagyunk a 2018/2019-es naptári szezonon, ideje tehát értékelni a mögöttünk hagyott időszakot.

– Igen, már csak kisebb versenyek vannak hátra, de a kiadó helyek már megteltek a válogatott keretekben – kezdte Major Ildikó, a Velencei-tavi Vízisport Iskola kajak-kenu szakosztályvezetője. – Nagyon jó évet zártunk, kifejezetten meg vagyok elégedve a fiatalok teljesítményével. Külön ki szeretném emelni, hogy a májusban megrendezett Maraton Magyar Bajnokságon az összesített éremtáblázaton az ötödik helyen végeztünk – ehhez nagyban hozzájárultak a kajakos lányok, akik ebből négy aranyérmet vállaltak.

Jelenleg két kajakos csoporttal is foglalkozik, mivel ő maga a gyermekek kinevelésében hisz.

– A 12–16 éves csoport nagyon ügyes, kajakban és kenuban is hozzák az eredményeket, amikért meg is dolgoznak. Látva ezt, rengeteg alsós, általános iskolás gyerek jön le hozzánk, hogy kipróbálják a sportágat. Éppen ezért egy hasonló életkorú kis csoportot már el is vállaltam a nagyobbak mellett.

Csak a miheztartás végett, mennyire jó irányba haladnak a velencei-tó-parti szakedzők keze alatt a versenyzők; a 15–16 évesek közül idén hat versenyző indult el velencei színekben a korosztályos világbajnokságnak számító ORV-n (Olimpiai Reménységek Versenye).

Eredményesen lapátolták az érmeket a VVSI versenyzői, a nemzetközi mezőnyben is bizonyítottak
Fotó: VVSI

– Kövesdi Patrik „A” egységként indult 1000 és 500 méteren is, míg kétszázon második számú induló volt. Mellette ott volt Nemes Réka is, aki megnyerte az 1000 métert, a fele akkora távon pedig második lett. Kovács Lilla négyesben tudott bronzérmet nyerni, kenusaink közül pedig Bakos Zoltán és Kuti Nina is szerzett értékes tapasztalatokat, szóval elég jó a csapat. Emellett a gyermek-kölyök bajnokságon Gaál Liliána 3., a párja, Ocskay Lora 4. lett, ketten pedig megnyerték a párost ezer méteren.

Tavaly 9, idén 11 válogatott versenyzője volt a klubnak. Velük minden tavasszal, és a fontos válogatóversenyek előtt edzőtáborba mennek.

– Ez volt a harmadik év, hogy a 10-12 fős kis csapatommal a horvátországi Opuzenbe mentünk melegvízi edzőtáborozni. Idén már február 19-én eveztünk, a tábort pedig 300 kilométer felett zártuk.

Nemes Réka aranyéremmel zárt 1000 méteren az ORV-n
Fotó: VVSI

Az iskola melletti edzésprogram után 2-3 hétre Tolnára mennek a finomhangolást befejezni. Minden évben ez a séma, jövőre azonban új célok előtt áll a szakvezetés.

– Mindenki egy korosztályt feljebb lép, Patrik 2020-ban már ifi lesz, ahol már összeér két korosztály. Más edzésmunkát kell elvégeznie, neki a fő verseny az Ifjúsági és U23 Világbajnokság, ahol szeretném, ha oda tudna férni a négyesbe. Ehhez egyes hajóban kell megmutatnia magát, ahogy idén. Rékának még van egy év előnye, neki továbbra is az ORV kajak egyes számai a cél. A kenusoknál Bakos Zolitól várok előrelépést, szeretném, ha ő is tudna egyest indulni jövőre.

Szakvezetőként hozzátette: a jól sikerült év után reméli, hogy minden csoport legalább ennyire eredményes tud lenni az elkövetkezendő években is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában