Igény van rá

Van az úgy, hogy a jó szándékkal kikövezett út végén a poklot találja a gyanútlan gyalogos. Így előfordulhat az is, hogy egy rasszizmus elleni kampánnyal csak az indulatokat gerjesztik.

Az olasz labdarúgó-szövetség úgy érezte, hogy tennie kell valamit a szurkolói rasszizmus visszaszorítása ellen. Nevelő szándékkal készítettek is egy plakátot, aminek a kampány grafikai alapjaként igen fontos a szerepe. Az ember csak rápillant, és máris érti, mi a probléma a fekete bőrű játékosok lemajmozásával. Illetve értené, ha a plakát alkalmas volna rá, hogy erre sarkalljon bárkit. A sors azonban úgy hozta, hogy majmokat ábrázol a plakát. Finoman szólva is malőr. Elnézve a grafikát, még csodálkozhatunk is azon, hogy banán nincs a plakáton azzal, hogy kérjük, ne etesse a majmokat!

Nincs mentség. Olyan, mintha a huhogó szurkolók bocsátották volna ki. Mintha meghekkelték volna a sportszövetség számítógépes rendszerét. Az bizonyos, hogy a fekete bőrű játékosokat sértegető, pocskondiázó drukkerek most dörzsölhetik a markukat. Gondolom, már készülnek a „rasszizmus elleni” transzparensek, amikre a majmos plakátot ragasztják a rasszisták, miközben röhögnek a markukba.

A pályákon uralkodó rassziz­mus elleni küzdelem önmagában is kétséges eredményeket mutathat fel.

Pénzt, paripát, fegyvert nem kímélve biztatja a világ minden szurkolóját a FIFA, hogy mondjanak nemet a rasszizmusra. Az olaszországi viszonyok jól mutatják, hogy milyen eredménnyel. A huhogó, gúnyolódó drukkerek sokszor szelektíven rasszisták. A saját csapatuk fekete játékosával nincs bajuk, de az ellenfélét gyalázzák. A cinizmus iskolapéldája ez.

Nem tudom, eljutunk-e oda, hogy az idegengyűlölet eltűnik a futballpályákról. Tisztában vagyok vele, hogy az ember a sajátjától eltérő szokásokkal, bőrszínnel, nemzetiséggel rendelkezőkkel szemben könnyen viselkedik elutasítóan. A kérdés az, hogy az alaptalan félelmeinket képesek vagyunk-e legyőzni. Valószínűleg sok víz lefolyik még addig a Dunán és a Pón, mire elcsendesednek a lelátókon a rasszisták. Ki tudja, hány kampányt látunk még addig.

Önmagában az is nehézséget okoz, hogy a drukker nemcsak saját csapata mellett, hanem a többi csapat ellen is szurkol. A legnagyobb riválisokat egyenesen rühelli, szurkolóikat legszívesebben a pokolban látná. Ki ne ismerne olyan rigmusokat, amikkel a szurkolótáborok gyalázzák egymást! Az ösztönlény ember természetes viselkedése, hogy másokkal szemben is meghatározza önmagát. Míg ez ki nem veszik belőlünk, addig huhogás is lesz.

Egyelőre az is komoly eredmény lenne, ha az olaszországi plakáttervezők összeszednék a gondolataikat.