Sport

2016.02.17. 19:48

Idegenben is diadalra tör a Volán

Székesfehérvár - Csütörtökön a Fehérvár AV19 is megkezdi a Mol Liga rájátszásának küzdelmeit. Az első mérkőzést a Ferencváros pesterzsébeti sasfészkében játssza a Volán.

Szupkai Gábor

A FAV19 idei EBEL-álmainak szertefoszlása miatt most több figyelem fordulhat a MOL Liga rájátszására. Az egyik negyeddöntőben az alapszakaszban harmadik helyen végzett Fehérvár a Ferencvárossal találkozik.

Sajnos az EBEL csapat kiesése mellett egyéb dolgok is nehezítették a felkészülést a bajnokság véghajrájára. Néhány szakember fejében felmerült, hogy menetközben változtassanak a rájátszás kiírásán. Indoklásként azt hozták fel, hogy mivel az erdélyiek kiesésével nincsenek nagy távolságok, a negyeddöntők ne két, hanem három nyert meccsig tartsanak. Szerencsére végül józan fejjel döntöttek a szövetségben, és nem történt változás a versenyszabályzatban, tehát két győzelem elérése szükséges a negyeddöntőkben. A Mol Liga amúgy sincs könnyű helyzetben, elég a Román Jégkorong Szövetséggel történt sikertelen egyeztetésre gondolni, kár lett volna tovább rombolni a liga megítélését.

Mitchell Holmbergnek most már a rájátszásban kell bizonyítania. Fotó: Molnár Artúr

A Volánnal kapcsolatban a legnagyobb fejtörést az ellenfeleknek az EBEL csapatból lejátszók személye jelenti. A liga szabályzata értelmében az eredetileg Mol Ligába nevezett Brance Orban mellett elvben még öten játszhatnak le meccsenként. Persze fontolóra kell venni ennek a pszichológiai aspektusát is, mert ez akár a csapatszellem romlását is okozhatja. Hiszen ha olyanok kerülnek ki a keretből akik végigdolgozták az alapszakaszt, szerepet vállaltak a harmadik hely elérésében, az döntően befolyásolhatja az öltözői hangulatot. Másrészt Tyler Dietrich már kialakította a maga sorait, azokat nagyon megbolygatni valószínűleg nem nagyon szeretné. Erről kérdeztük Énekes Lajost, a csapat edzőjét:

- Egyértelműen arra készülünk, hogy rögtön elvesszük a pályaelőnyt a Ferencvárostól, és nem lesz szükség a vasárnapi harmadik mérkőzésre. Az alapszakaszban bebizonyítottuk, hogy nagyon erősek vagyunk és ezt csak fokozni szeretnénk a rájátszás folyamán. Arról, hogy kik kerülnek le az EBEL csapattól, csak és kizárólag a mérkőzés napján fogunk dönteni. Mivel van még két mérkőzésük, így egy hétig még korlátozva vannak a lehetőségeink, de biztosan igénybe vesszük majd ezt a lehetőséget, hiszen mi ennél hosszabb távra tervezünk a rájátszásban. Persze tudjuk, hogy nem szabad csak rájuk számítanunk, ám természetesen mindannyian tudjuk, hogy erősítést jelenthetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!